Évek fordulóján

A szilvesztert megelőző nap a szokásos év végi sürgölődés jegyében eltüntették a méretes mikulás figurákat a Városháza elől. Építették a szabadtéri koncert színpadát. Este tíztől már nagy volt itt a nyüzsgés. Ahogy közeledett a várva várt időpont, egyre nőt a tömeg. Most itt, akár népszámlálást is tarthattak volna arról, hogy hány vendégmunkás vagy Schengenre váró ázsiai, afrikai fiatal tartózkodik Aradon. Igaz a nyáron az egyik kertvendéglőben nepáli lányok hozták a sört.

Arad nekik a mennyország kapuja. Ki hitte volna ezt tíz-tizenöt évvel ezelőtt?!

Hazafele többször találkoztam rendőrautóval. Összeszedte a hajléktalanokat. Gondolom, azokat is, akik év közben visszautasítják a lehetőséget, és nem alszanak a szükségszállások valamelyikén. Most engednek a szokásosnál keményebb rendőri felszólításnak. Egy nem mindennapi gesztusnak is szemtanúja vagyok a járőr részéről. Szendvicsét kínálja a delikvensnek. Az hosszan szabadkozik, majd mégis beül a kocsiba, és látom, hogy „felez” bent kuporgó sorstársával.

Hát valami vidámabbat, biztatóbbat az új évre való „bemelegítés” időszakában!  A két ünnep közt emléktáblát helyeztek el a Poliklinika bejárata melletti falon az itt 75 éve folyó gyógyító tevékenység emlékére. Egyszerű, világos szöveg. Az emléktábla elhelyezésében kétségtelen fontos szerepet játszott Dumnici Sándor doktor, nyugalmazott sebész, egyetemi tanár, aki jó néhány éve foglalkozik az aradi korházak és az itt folyó tevékenység múltjával és jelenével. Talán egyszer Arad város egykori főorvosa, az országos hírű Darányi János nőgyógyász, az első aradi magánkórház megalapítójának és igazgatójának mellszobra is a múzeum raktárából köztérre kerül.

Ez szép ajándéka lenne a reményekkel teli új esztendőnek.