Évforduló előtt

Február 24-én lesz egy éve az orosz–ukrán háború kitörésének.

Vagy ahogy az oroszok nevezik: az ukrajnai különleges hadműveletnek (Szpecialnaja vojennaja operacija na Ukrajine).

E sorok írójának „speciális” emlékei fűződnek e naphoz: nem sokkal előtte ugyanis azt írta le, naivként, a Nyugati Jelenben, hogy „nem lesz háború”. Őszintén hitte: túl bornírtnak, hihetetlennek érezte ugyanis, hogy a XXI. század húszas éveinek elején háború törjön ki Európának, ha nem is a szívében, de keleti felében, mert azt mindenki számára irracionálisnak, egy jövendő világháború forrásának ítélte, tudván, pontosabban csak sejtvén, hogy mekkora, elképzelhetetlen emberi és anyagi veszteségekkel járhat.

A mondat eme utolsó felében állítottakkal kapcsolatban tökéletesen tisztán látott. Hogy ma mekkorák a harcoló felek elszenvedte, egy év alatti emberi és anyagi veszteségek, senki nem tudja. Az emberi veszteségekről tán a harcoló feleknek lehetnek statisztikái, azok adatait azonban nem kötik a közvélemény orrára. Hogy immár sok tízezres, tán százezres nagyságrenddel számolhatunk, nagyon valószínű. (A felek ugyan időnként közzétesznek adatokat, de azok teljességgel megbízhatatlanok: az egyik jócskán növeli, a másik csökkenti azokat.)

Az azonban teljesen és vitathatatlanul egyértelmű, hogy a háború – legyen, üsse kő, „csak” speciális hadművelet – kolosszális mértékű pusztítást okozott. De nemcsak az „érdekelt” feleknek, hanem Európának, a világnak is.

Az elmúlt hetek borzalmas törökországi és szíriai földrengése az első hozzávetőleges becslések szerint legalább több tízmilliárd dollárnyi kárt okozott; az orosz–ukrán háború (szigorúan a cikkíró véleménye!) ennek többszörösével járt már, emberi és anyagi veszteségben egyaránt.

Ha, mondjuk, holnap-holnapután véget érne a háború, amire sajnos, az égvilágon semmi remény, legalább egy, de inkább több évtized, és elképzelhetetlenül nagy (amúgy a fejlődésre, jólétre költhető) összeg kellene a helyreállításra.

A napokban két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország államfői csaptak össze egy képzeletbeli konfrontációban egymástól jó ezer kilométerre (az USA elnöke Európából), mindenikük a maga igazát szajkózva, még szemernyi gesztust sem téve a békülés, a vérontás megállítása felé, sőt, a konfliktus meghosszabbítását vetve előre.

Gyilkoljuk hát egymást, emberek, úgyis túl sokan, már nyolcmilliárdnál többen vagyunk... Hogy a kevesebbek európaiak, kereszt(y)ények, egy hagyományos, ősrégi kultúra őrizői, nem érdekes.

Ha így haladunk, megérjük a mostani testvérháború második évfordulóját is.

Sok százezer halottal, sok tízmillárdnyi, egyre nehezebben pótolható anyagi kárral „gazdagabban”.

De „bátran előre”, ahogy egykor mondták volt.

Csak tudnám: miért nem vonul ki a világ (jó: legyen csak Európa, meg az Államok) lakossága az utcákra, hogy e rémség megállítását követelje.

Ennél sokkal jelentéktelenebb ügyekben már sokszor megtették.