Evropejszkij Szojuz

A fiatalabb generáció tagjai sokszor elcsodálkoznak azon, hogy az idősebbek nem tudnak angolul. Még alapfokon sem. Olyan kifejezések hiányoznak ismereteik közül, amelyek elengedhetetlenül szükségesek mondjuk a számítógépek vagy az okostelefonok kezeléséhez. Amelyeket jószerével manapság már az óvodáskorú gyermekek is ismernek. 

A csodálkozók felvilágosítására közlöm: az ún. „felszabadulást” (1944–45) követően a kelet-európai államokban több mint negyedszázadon keresztül minden más idegen nyelv helyett az orosz nyelv tanulása volt a kötelező. Az angolról még álmodni sem lehetett, legfeljebb franciáról és németről. Magam tíz éven keresztül próbáltam elsajátítani az oroszt, az egyetemen történelmi szöveget fordítva még év végi vizsgát is tettem a másodév befejezését követően. 

Ezt nem dicsekvésként írtam le, csupán azért, hogy megmagyarázzam, miért értettem meg az ukrán elnök egyik nyilatkozatában a címben szereplő kifejezést. Evropejszkij Szojuz a neve több szláv nyelven az Európa Uniónak. Ezt ismételte többször a Kijevbe kiképzésre összehívott ukrán nagyköveteknek is. Nos, erről jutott eszembe az az időszak, amikor a Szovjetszkij Szojuz, vagyis a Szovjetek Uniójáról (emlékezzünk a sportolók mezén az általunk utált CCCP betűkre) szóló hír szerepelt a vezető helyen. A szovjetek mindenben elsők voltak, őket kellett dicsérni az egekig. (Édesapám akkor mondogatta, hogy bizonyosan a Szovjetunióban élnek a világ legnagyobb törpéi és legkisebb óriásai!) Már mi, gyermekek is tudtuk, hogy Kelet Európának onnan jönnek a mindenki számára kötelező utasítások. Megértettük, miért mondogatták egymás között a felnőttek, hogy a szocialista országok vezetőinek, a pártok első titkárainak a Moszkvával kommunikáló telefonjain csak hallgatókagylók vannak, beszélők nincsenek. 

De vissza a mára. Higgadt fejjel végiggondolva az Európai Unióban uralkodó jelenlegi tendenciát, nyugodtan húzhatunk párhuzamot a szovjet és az uniós vezetés között. A különbség az, hogy akkoriban Európa keleti felén minden „baráti szocialista” államban jelentős számú szovjet katonaság volt jelen. Ez volt az időszak, amikor a hivatalos közlések szerint az X, Y országban „ideiglenesen” ott-tartózkodó szovjet csapatok szerepeltek. Ausztriában csak tíz, Romániában tizenhárom évig, de Magyarországon vagy az NDK-ban több mint négy és fél évtizeden keresztül. Azok biztosították a kommunista rendszerek regnálását, fennmaradását. Mint tették azt fegyverekkel, tankokkal 1953-ban az NDK-ban, 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában, utána Lengyelországban. A megszállás költségei a megszállt államok költségvetését jelentősen megterhelték. 

Szerencsére az EU-nak nincs saját hadserege, amit a renitenskedők nyakára küldhetnének. Az Európa Parlament és az Európa Bizottság gazdasági szabályozásokkal, eszement megvonások, szankciók bevezetésével próbálja meg saját (téves) politikáját rákényszeríteni a tagságra. Tette azt a migránskérdésben, s teszi most Ukrajna gyors felvételének szorgalmazásával. Akár tetszik az érintett tagállamoknak, akár nem. Az sem baj, ha belerokkan azok gazdasága. Meg sem hallgatják az ellenvetéseket. 

Az európai gazdák sokadszor tiltakoztak már Brüsszelben. Először csak beadványokkal. Aztán volt, hogy mezőgazdasági termékekkel, sőt ganéval szórták tele az Európa Bizottság székhelyét. Volt, hogy kilométeres torlaszokkal bénították meg a forgalmat Belgiumban. Sajnos, eredmény nélkül, meg sem hallgatták őket, panaszaikat lesöprik az asztalról. 

A szovjet hadsereget végül is sikerült mindenhonnan hazaküldeni. Vajon, az Európai Uniót milyen estközökkel lehet rábírni politikája megváltoztatására? Vagy egyszerűen meg kellene szüntetni az egész vízfejű, velejéig korrupt kócerájt? 

Akkor inkább nyet Evrepejszkij Szojuz!