Fátylat a múltra, de…

Az a generáció, amelynek tagjai akár csak néhány évet is saját bőrükön tapasztalták meg a kommunista rendszer embernyomorító mindennapjait, azt valószínűleg elvárták volna, hogy annak legalább legsárosabb felelőseit felelősségre vonják. A panellakások hidegéért, a „fagyasztóknak” nevezett fűtetlen közjárművekért, a gyakori áramkimaradásokért, a napi kétórás, a diktátort dicsőítő tévéműsorért, a hivatalos munkaszüneti napok „ellopásáért”, a cenzúráért, az állandó sorbaállásokért, az elégtelen élelmiszerellátásért, a jegyrendszerért. Még sorolhatnám. 

Ez a felelősségre vonás Kelet- és Közép-Európa úgymond szocialista országainak többségében elmaradt. Sajnos! Nem kerültek bíróság elé sem a kommunista vezetők, sem pedig az ő eszement rendelkezéseiket gondolkodás nélkül, olykor túlzott szolgaiassággal teljesítő beosztottjaik. Igaz, Romániában egy, a jogrendet szinte minden fázisában lábbal tipró koncepciós perben elítélték és kivégezték a diktátort és feleségét, börtönbe csukták az utolsó kommunista kormány belügyminiszterét. Ennyi! (Magyarországon még ennyi sem történt. Még a legrettegettebb ÁVH-s is nyugdíját mindvégig élvezve, ágyban, párnák közt hunyta le a szemét!) Még azt sem iktatták törvénybe, hogy a korábbi rendszer kiszolgálói és haszonélvező legalább egy ideig ne foglalhassanak el köztisztségeket. (Emlékezzünk a Temesvári Kiáltvány ide vonatkozó, a román parlament elutasította pontjára!)

A pártaktivisták vagy a politikai rendőrség (Romániában a szekuritáté, Magyarországon az ÁVH, az NDK-ban a Stasi stb.) nyomozói, verőlegényei, börtönőrei néhány hetet cidriztek, de hajuk szála sem görbült meg. Sőt, ismeretségi körüknek köszönhetően közülük egyesek kihasználták a Nyugat megkövetelte privatizáció lehetőségeit, s az állami vagyonból hatalmas részt „haraptak ki” maguknak, a saját vagy pedig rokonaik nevére.  Ha mélyebben „megkaparnánk” a mai multimilliomosok vagyonának eredetét, bizonyára sok törvénytelenségre bukkannánk az első millió megszerzésének módszerei között. 

De lehetséges-e felderíteni mindezt? 

– Lekéstetek arról! Azóta eltelt három és fél évtized. Ezért borítsunk fátylat a múltra, inkább hasznosabb kérdésekkel foglalkozzunk! – mondhatnák bizonyára a fiatalabbak. E kérdésben magam is hasonló véleménnyel vagyok. De azért felvetnék egy gondolatot a legális vagy illegális utakon szerzett vagyonokról. 

Nem megyek a szomszédba, a magunk háza táján keresem az analógiát. Mesébe illő történettel kezdeném. Úgy egy és háromnegyed évszázaddal ezelőtt Morvaországból három testvér vetődött e tájakra szerencsét próbálni. A Neumann-testvérek. A semmiből kezdték a jó vállalkozói és kereskedelmi szellemmel megáldott fivérek. És mintegy fél évszázad alatt Arad legnagyobb iparmágnásai lettek. A 20. század elején vidékünkről már a legtöbb jövedelmi adót fizették be az államkasszába, s lettek a városi törvényhatósági bizottság úgynevezett „virilis” tagjai. Azokkal a tehetős polgárokkal együtt, akik (minden anyagi juttatás nélkül) felügyelték a város vezetőségének a gazdálkodását is, megakadályozva mindenfajta pazarló, a városnak hasznot, felvirágzást nem hozó beruházást.  Az volt városunk, megyénk fejlődésének kiemelkedően legvirágzóbb időszaka. 

És jelentős szerepük volt a szociális kérdések megoldásában, mint tette azt báró Neuman (utóbb így írták nevüket) Dániel és felesége az általuk működtetett szegénykonyhával, vagy a szintén báró Andrényi Károly a gyermekkórház felépítésével. 

A sok száz, majd ezer munkahelyteremtésen kívül sorolhatnám azokat a megvalósításokat is, amelyekkel Neumanék beírták nevüket a város történetébe: az UTA-kolóniát, a gáji iskolát, az óvoda épületét, a bölcsödét. És mindazokat a juttatásokat, amellyel az aradi színházat, a könyv- és lapkiadást támogatták. És ne feledjük az ITA spotklub megalapítását, a stadion és egyéb sportbázisok felépítését. 

Aradnak ma is vannak multimilliomos polgárai. Közülük két családfő benne van az általam ismert száz leggazdagabb romániai polgár között. Mástól sem, tőlük sem kérdezi senki vagyonuk eredetét. Akár dicsérettel szerepelne itt a nevük, ha találtam volna valami hasonlóságot az említett Neuman családdal. Mondjuk munkahelyteremtésben. Vagy egy közintézmény épületének a korszerűsítésében. Esetleg mecénáskodásban. Vagy a szociális kérdések megoldásában. Netalán a sportegyesületek támogatásában.  De (sajnos) sehol nem szerepel a nevük!