Felebarát 2

A címben szerepkő kettes számmal arra utalok, hogy egyszer, jó néhány hónappal (évvel?) ezelőtt már írtam egy ilyen című eszmefuttatást arról, hogy számomra mit is jelent a felebarát, akit úgy kell(ene) szeretnem, mint önmagamat. A keresztény Tízparancsolat szerint. Tettem azt, mert akkor egy bibliai szöveg (véleményem szerint téves) értelmezésében egy egyházi személy azt állította, hogy ellenségeidet is tekintsd felebarátnak, s nyújts feléje békejobbot, tegyen az ellened bármit. Akkor nem értettem mindenben egyet vele. Azóta átgondoltam az akkor megfogalmazottakat. 

Nemrég egy vasárnapi evangéliumban elhangzott szöveg az én akkori véleményemmel egyező álláspontot fogalmaz. A felolvasott részben a jogot ismerő személy kérdésére Jézus Krisztus egy példabeszéddel magyarázta meg a felebarát fogalmát. Neki (és azt követően a kérdezőnek is) csak az a szamaritánus volt a felebarát, aki az úton fekvő összevert embertársát elvitte egy fogadóba, s ott pénzt is hagyott ápolására és ellátására. A példabeszéd szerint a sebesült mellett minden részvét, segítségnyújtás nélkül közönyösen elmenő pap, majd pedig a lévita nem tekinthető felebarátnak. (Pedig már hivatásuknál fogva is kötelességük lett volna!)

Nagyon szép és tanulságos a két évezreddel ezelőtti történet. Arról, hogy mit is jelent az igazi humanizmus, az embernek egy másikkal, egy rászorulóval szembeni empátiája. Az önzetlenség, a másik megsegítése nemcsak szimpátiád kifejezésével, hanem akár anyagi hozzájárulással is. Számomra ahhoz hasonlóan, mint napjainkban a parajdi katasztrófa áldozataival, amikor a nemzet fogott össze megsegíteni a bajba jutottakat. Hány százezer (millió?) magyarról mondhatjuk el, hogy felebarátja a Székelyföldön bajba jutott parajdiaknak és az árvízkárosultaknak? Szívet melengető, példabeszédbe illő összefogás! 

Folytatom a gondolatmenetet! Tagadhatatlan, hogy napjainkban a legüldözöttebb vallásfelekezet a földtekén a keresztény. Erről a világ politikai vagy gazdasági (lásd nyersanyagok, energiaforrás) okokból nem akar tudomást szerezni, nem akarja megbélyegezni, még megnevezni sem azokat az államokat, ahol nyílt keresztényellenesség folyik. Bár az utóbbi napokban, hetekben a híradásokból az aktuális hírek (háborúk, természeti katasztrófák, béketárgyalási kísérletek) miatt kiszorulnak az arról szóló tudósítások, hiszem, nincs olyan nap, hogy ne követnének el valamilyen atrocitást egy keresztény személy vagy akár egy egész gyülekezet ellen. Legyen az késes vagy lőfegyveres támadás, keresztény templomok, jelvények meggyalázása, felgyújtása. Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában. 

Ezeket tudva, számomra most már az evangéliumban szereplő pap vagy lévita semlegességéhez hasonlító közönyösség is félig-meddig előre mutató magatartás, akár felebarátinak tekinthető. Az embertársát nem bántalmazó, abba bele nem rúgó, arra késsel, kővel, ököllel, csőre töltött fegyverrel nem támadó személy holnap akár barát is lehet. Illetve lehetne, ha a felszított vallási fundamentalizmus vagy a politikai érdek nem az ellenkezőjét kívánná meg tőle. Ha megnyílna a szeme, és túllépne azokon.

Bizonyosan sokan vagyunk, lennénk a világon, akik már a közeledési szándékot is felebarátinak ítélnénk meg. Fogalmazzunk úgy: aki nem ellenség, felebarátunkká válhat.