Felhősimogató reménykedők

A hülyeség villáma cikázik végig a hátamon, amikor hallom-olvasom politikustól, közszereplőktől és egyéb kasztokhoz tartozó egyénektől, hogy reménykednek, idén jobb lesz. Meg reménykedjünk mindannyian. Mert hátha.

Azt sosem teszik hozzá, hogy mi a fenétől kellene reménykednem, hogy jobb lesz? Hiányoztam a városból, nem tudtam meg valami fontosat?

Szerintem, aki reményt sugall 2011-re, annak vagy nincs más mondanivalója, vagy annyira tuti a bevételi oldala, hogy bármi történik, sosem lesz vékonyabb a vaj a kenyerén.

Nem azért vagyok pesszimista, és látom egyre sötétebbnek a helyzetet, mert ismert személyiségek, politikusok amolyan újévi motollaként reménykednek.

Szerintem Romániában 2011-ben minden szinten szinte minden rosszabb lesz, mint tavaly. Ködben sütkérező marha kellene legyek, hogy elhiggyem, vége a recessziónak, idén emelkedik a nemzeti jövedelem, dombra sétál fel a gazdaság. Amit ígérnek, egy-két százalékos növekedést, az belefér a statisztikai és öntömjénezési hibaszázalékba, ráadásul egy valós, tízszázalékos zuhanás után egy-két százaléknyi növekedéssel még a bázisra sem mászunk fel. Egyre bizonytalanabbak a munkahelyek, a december végére beszúrt és folytatódó üzemanyagár-emelés, az elszálló lej, adóemelések, bérmunkákból összetákolt ipar, elfeketedő mezőgazdaság arra sem elég, hogy mi rávilágítsunk egy gyertyával a reményre. Ne feledjük, a 2004–2008 közötti nagy gazdasági bumm a fogyasztás gyeplőjének eleresztéséből, tartalékok feléléséből, és a banki hitelekre épülő ingatlanbizniszre alapozódott, a reménykedők mondjanak már tíz olyan termelő gyárat, amelyik ebben a periódusban épült és azóta is dübörög, hozzátesznek néhány százalékot a nemzeti jövedelemhez.

Az említett négy év nem volt más, mint játék a számokkal, és a lakosság átverése, amelyikből egyedül a bankok kerültek ki győztesen, hisz profitjuk megmaradt. Sőt, havonta milliárdokkal finanszírozzák az államkasszát, amely a pénzből bért fizet, nem fejleszt.

Az elkövetkező négy év, beleértve 2011-et pedig nem telik mással, mint a trutymó eltakarításával. Sőt, abban sem reménykedem, hogy négy év alatt eltakarítják a megtermelt szennyet, hisz ehhez végre el kellene kezdeni a reformokat, ott megszorítani és takarékoskodni, ahol a pénz elfolyik. És a pénz nem bérekre folyik el, hanem lopásokra.

Akkor miért reménykedjek, hogy hátha idén…?

Ennek az országnak húsz év is kevés volt, hogy legalább egy apró morzsát letegyen Európa asztalára. Nem tették le, amikor lehetett, és eltelik újabb húsz esztendő, morzsa pedig sehol.

Szóval, remélem, a reménykedők reménye halhatatlan, így ők legalább boldogan, magabiztosan tekintenek le a reménytelenekre.