Fogták volna a hónuk alá

Évtizedek óta rendszeresen játszó ismerős mesélte, és teljesen komolynak látszott: mentse őt meg az Isten egy néhány millió eurós lottó-főnyereménytől, mert belebolondulna az örömbe…

Mindeddig a sors megkímélte a csapástól, ám egy friss történet meggyőzött arról, hogy bizony gond, ha az ember sokat nyer.

Történt, hogy az Aradi Polgármesteri Hivatal meghirdette a Tiszta Aradért elnevezésű versenyt, annak idején – véletlenül magam is láttam egy ilyen kiszállást – lelkiismeretesen végigjárták a benevezett tömbházak környékét – volt mit menniük a városban –, és regiszterjeikbe szorgalmasan könyvelték a látottakat, bevésték a jó és rossz pontokat, végül döntöttek, és 205 aradi tömbházat megjutalmaztak, mert az abban lakók szépen rendezték, karbantartották a környéket, virágot, füvet, zöldsövényt gondoztak, úgy nézett ki tehát a házuk tája, ahogyan, mondjuk két országhatárral arrább, nyugat irányában nagyjából minden ház környéke kinéz.

Meg is jutalmazták őket, kisebb-nagyobb fűnyírókkal, kerti szerszámokkal, ezzel-azzal, hogy ezután még ügyesebben ügyködjenek a maguk környezetében a tiszta városért.

Mindez nagyon szép és jó, a város és a nyertes lakók egyaránt dicséretet érdemelnek.

Na de hol itt a nyerés gondja?, türelmetlenkedik már, némi joggal, a kedves olvasó.

Hát ott, hogy miközben vasárnap, az aradi strandon, az akkor még pokoli hőségben a boldog nyertesek az ízletes, ám igen kis adagban nekik ingyen mért bográcsost kanalazták, mellettük-előttük-körülöttük a felhalmozott, fűnyírót stb. tartalmazó nyeremény-dobozokkal, azon jártatták az eszüket, hogyan viszik mindezt haza. Merthogy, eléggé el nem ítélhető módon, nem mindenki jött autóval a díjkiosztásra, jónéhányuk azt sem tudta, hogy itt rögtön megkapják az ajándékot. De aztán szerencsére eszükbe jutott, hogy feltalálta az emberiség a taxit, hát majd hívnak egyet, s megnyugodva kanalazták ki a maradék bográcsost.

A bölcs ember azonban már rég tudja: semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A diszpécser mondta, hogy néhány perc múlva ott a kocsi, de a strandra nem, csak a várhíd lábáig mehet, ott várja utasát. Ha van cucca, azzal együtt. Na de a híd lábáig, a meglehetősen nagy strandon, a díjkiosztás helyétől hogyan jut el, pláne az olyan, aki nagy buzgalmában a különböző versenykategóriákban öt-hat csomagot is felhalmozott?

A strand végén álló rendőr azonban hajthatatlan volt, hogy márpedig oda, a kapun belülre taxi nem teszi a lábát. Egyéb autó pedig volt bőven belül, ki tudja, azok vezetői mit és hogyan nyerhettek életük folyamán, hogy bemehettek.

Valahogy aztán megoldódott a helyzet, mert senki sem toporgott a végtelenségig az asztalok mellett. A boldog nyertesek ingükből, blúzukból literszámra csavarhatták volna cipekedés közben a verítéket, ha lett volna elég kezük, mint Síva istennőnek, a csavarásra.

Nem tudni, hányan gondolták közben: őrizzen meg ezután a jósorsom egy nagy nyereségtől…