Fogyasztói társadalom

A fiatalok nem tudják, mi az, idősebb olvasóink bizonyára emlékeznek még „az átkos” árukapcsolásos módszerére: a „menő”, hiánycikknek számító, tehát keresett árucikk (többnyire élelmiszer) mellé valami eladhatatlan, a kutyának sem kellő bóvlit csomagoltak. 

Ha a jó áru kellett – és hogyne kellett volna –, a vevő fogta, s bosszúsan ugyan, a kitalálók felmenőit emlegetve, de a rosszat is vette-vitte.

De hát minek emlegetni a múltat, fakadhat ki a kedves olvasó, torkig vagyunk, voltunk vele. Csak emlékeztettem: ha valaki ugyanis azt gondolná, hogy ma, az árubőség idején (minden van, csak pénz legyen) ez a gyakorlat réges-rég megszűnt, téved. Igaz, nem jelentkezik ilyen drasztikusan és nyilvánvalóan (bizonyára létezik ezt tiltó törvény is), esetleg nem megy feltétlenül a vásárló zsebére – valaki mégis fizet anélkül, hogy akarná.

Egy távolabbi megye benzinkútjánál kávézunk – a fekete leves határozottan jó, mellesleg annyiba kerül, mint egy luxusvendéglőben –, amikor a szimpatikus fiatal elárusítónő kedvesen, ám kitartóan igyekszik rábeszélni a fizető hölgyet egy csomagolt édességre. Áradozik, hogy az milyen jó, és szemmel látható elkeseredése, amikor nem sikerül nyélbe ütni a vásárt. Amikor néhány hét múlva egy másik megye másik társasághoz tartozó kútjánál hasonló esetnek vagyok szemtanúja, gyanút fogok, a harmadiknál pedig már biztosra veszem, hogy ennyi véletlen nincs.

De mi van?

Az, hogy a benzinkutasok (legalább két, magát előszeretettel a piacvezetők között emlegető) társaságnál „normát” kaptak bizonyos édességfélék árusítására. Ha nem adják el a meghatározott, havi több száz darabos (váltásokra és emberekre leosztott) mennyiséget, a (különben gyalázatosan kicsi) fizetésük bánja. Vagy ha nem az övék, akkor a több kútért felelős vezetőé: rajta hajtják be a fennebb lévők az eladatlan áru miatt kiesett összeget, vagy alaposan megbüntetik. Ezért aztán a felsőbb vezetők hajtják az alsóbbakat, az alsóbbak a kutasokat, a kutasok a vásárlókat…

Egyvalami nem világos, hogy miért. Több variáns lehetséges (elméletileg a korrupció sem kizárt), a végeredmény azonban ugyanaz: muszáj a vevő nyakába sózni azt is, amit rábeszélés nélkül nem venne meg.

Igaz, fogyasztói társadalomban élünk, ami megbukna, ha az emberek nem vásárolnának sokszor szükségleteiken felül is.