Furcsán értelmezett jogegyenlőség

A világban most dúló háborúk hírei háttérbe szorították a nyugat-európai társadalmakat érintő konfliktusokat. Néhány hónappal ezelőtt nem volt olyan hét, hogy kétszer-háromszor ne hallottunk, láttunk volna híreket a bevándorlók randalírozásáról, fegyveres támadásokról, halálos késelésekről, lövöldözésről.  Ezek mostanság háttérbe szorultak, pedig...

Szóval ne képzeljük, hogy azok meg is szűntek. A Németországot nálam sokkal jobban ismerő, ott személyesen is megfordult barátom meséli, hogy már a birkatürelemmel megáldott német állampolgárok is észlelik az életnívójuk jelentős mértékű csökkenését, illetve a közbiztonság romlását az ország településein. És azt, hogy ők is, akárcsak a kontinens egész nyugati felén lakók, másodrangú állampolgárokká váltak. Elégedetlenségüknek még nem nagyon adtak hangot. Legalábbis nem elég hangsúlyosan. 

A nyugati közember is észleli, hogy miközben a szociális kérdések megoldásában (egészségügy, lakáshiány, szociális segélyek) a helyi állampolgárok háttérbe szorulnak, a bevándorlók kiváltságokat élveznek. Vannak nyugaton élő bevándorlók, akik egy évtizede élvezik a jelentős nagyságú segélyt, anélkül, hogy akár remény is lenne arra, hogy integrálódjanak, és munkába álljanak valahol. Még az ország nyelvét sem tanulták meg. És miközben ezrével vannak olyan családok, amelyeknek évek óta megoldatlan a lakásgondja, a bevándorlók számára elegáns szállodákat ürítettek ki. Azok használati díját az állam fizeti. 

És egyre többen sérelmezik a furcsán félreértelmezett „jogegyenlőséget”. Csak példaként a büntetőtörvénykönyv egyik paragrafusának értelmezését említem. Abban a bigámia (két feleség) börtönnel büntethető cselekmény. Egy németnek, franciának, belgának. De nem egy muszlimnak! Klasszikus példának hozzák fel azt az esetet, amikor egy muszlim bevándorló német állampolgárságot kapott a maga, felesége és két gyermeke számára. Azt követően család-kiegészítés jogcím alatt állampolgárságért folyamodott az otthon hagyott másik három feleség és a tőlük származó gyermekei számára. És megkapta a berlini hatóságoktól. Mellé egy sokszobás lakást is. És nem dolgozik! Ugyan miért tenné, a népes családja után kapott szociális segélyből flottul megél. 

Joggal kérdi a német állampolgárok többsége: a jogrend és az alkotmány nem minden állampolgár számára egyformán kötelező? Vagy létezik a világon olyan szuverén állam, amelyben kettős jogrendet fogad el a törvényhozó testület? 

Nézem az Egyesült Arab Emirátusról a turistáknak, az ország iránt érdeklődőknek készített információs összeállítást. Abban az szerepel, hogy az állampolgárságot kapottaknak kötelező módon le kell tenniük az esküt az alkotmányra és a törvények betartására. Ez utóbbiak betartása a látogató (az országnak jövedelmet hozó) turisták számára is kötelező. Az előírások között szerepel például a decens (nem kihívó) öltözködés. A hölgyeknek a megfelelő hosszúságú szoknya, a nem túlzott dekoltázs, a szakadt farmer mellőzése. (Ez utóbbi mindkét nemnek.) Ezek áthágásáért pénz- vagy börtönbüntetés jár. (Erről az európai utcákon félmeztelenül randalírozók jutnak eszembe!) De büntetés jár a nyilvános helyen való dohányzásért is. Ezek ismeretében nyugodtan állítható: a keleti civilizáltsági elvárások messze túlhaladják az európait! 

Ezek után megértem, miért nem a rendkívül magas életszínvonallal rendelkező iszlám országokban kérnek menedékjogot a hazájukból Európa felé özönlő muzulmánok. Ott csak akkor kaphatnak letelepedési engedélyt, ha van munkahelyük. Európa nyugati felén bármikor, minden feltétel nélkül. 

Jó ez így?