Gagarin, a szupersztár

Hatvan évvel ezelőtt, 1962. április 12-én (meg 13-án, s utána még jó ideig) nem volt nagyobb sztár a világon Jurij Gagarinnál.

Akit április 12-én a Vosztok–1 fedélzetén kilőttek a világűrbe, első földi emberként.

Ma már, amikor turisták egyre növekvő serege tesz rövid kirándulást az űrben (a legutóbbiak, hárman, fejenként potom 55 millió dollárért) Gagarin teljesítménye hétköznapinak számít.

Tetszenek tudni: az amerikai Wright-fivérek földtől való elrugaszkodása rövid távon kezdetleges repülő, motor hajtotta szerkezetükön a múlt század legelején a tulajdonképpeni repülés kezdetének számít, még akkor is, ha már az emberiség régesrég túl volt a hőlégballonos felemelkedés mámorító érzésén. Aztán jött a La Manche-csatorna, az Atlanti-óceán átrepülése, a Zeppelinek korszaka, majd a hang terjedési határának átlépése.

No de a világűr mégis más. Utolsó éves középiskolásként a nagyszünetben értesültem a bukaresti rádióból az első ember űrbe való kilövéséről, és őszintén lelkesedtem. Mindössze 108 percet tartott az út, de bekerült a világtörténelembe, és nem méltatlanul az űrhajózás világnapjává vált.

A szegény családban nevelkedett, akkor 27 éves szovjet űrhajós, mondják, elindulásának reggelén búcsúlevelet hagyott, nem lévén biztos benne, hogy visszatér. (A levél csak később került elő.) Szerencsésen visszaérkezett, hogy aztán évekkel később, 34 évesen egy MIG vadászgép botkormánya mögött ülve szenvedjen halálos balesetet.

Manapság, 2022 áprilisában a cikkíróban felvetődik a kérdés, vajon illendőnek tartják-e sokan megemlékezni egy ilyen eseményről és emberről. Mert Gagarin, ugye, orosz volt, Oroszország pedig megtámadta – nagyon nem volt szép tőle – Ukrajnát. Ami orosz, az manapság eleve „tisztátalan”, például Csajkovszkij, a nagyszerű zeneszerző, akinek műveit némely helyeken, Nyugaton, tiltakozásként, levettek a műsorról.

A mai orosz vezetés és (a jelenlegi, kétségkívül hibás) állampolitika visszamenőlegesen mennyire érintheti az orosz nép, kultúra, tudomány eredményeit, megvalósításait? El kellene-e vetnünk, mondjuk, a zseniális Mengyelejev-táblázatot, mert megalkotója orosz volt? Dosztojevszkijt és Tolsztojt, az orosz balettet, Rahmanyinovot, Rosztropovicsot és társait?

A kérdés költői, de bizonyára sokan meg fogják válaszolni.

Magam Gagarint, ezt a kistermetű, mindössze 157 centis, akkor már apát az emberiség egyik jelentős alakjaként tisztelem, mert olyan, bizonytalan kimenetelű kalandra vállalkozott, mint előtte senki. Mellesleg olyan hagyományokat teremtett (ezekről alig tudunk valamit), amelyeket az űrhajósok indulásuk előtt, hat évtized múltán is rituálészerűen betartanak.

Bár a háború helyett csupa hasonló témákról beszélgethetnénk.