Galambszerelem bonyodalmakkal

Itt sertepertél, itt illegeti-billegeti magát az erkélyen a kis, formás, ezüstfehér tojó, akárcsak tavaly ilyenkor. Könnyű ráismerni, mert a feje búbján néhány tollpihe ágaskodik legyezőszerűen, és ez megkülönbözteti társaitól. Turbékol kitartóan, küldi szerelmes üzeneteit a szemközti tömbház felé, ahonnan érkezik is jelzés: fogadják a hívást. Többen is. Hogy a sok közül melyik a kiválasztott, csakhamar kiderül. Feketével csíkozott, galambszürke öltönyén zöldes csillogású a tollnyakék, és magabiztosan domborít. Meggyőző, határozott fellépésének nem tud, és a jelek szerint nem is akar ellenállni a legyezős menyasszony.

A két galambcsőr gyöngéden köröz, cirógatja egymást, számolatlanul adja-kapja a csókokat, ami gyönyörűséges látvány, ámde hiúságában sértheti a szemközti erkély egy másik hímjét. Talán ő az a cserbenhagyott gavallér, akivel tavaly még együtt alapított családot a kis legyezős tojó. De hol van már a tavalyi hó! Úgy hírlik, hogy a galambhűség nem példaszerű a galambtársadalomban, náluk szárnyal, csapong a szerelem.

Tehát próba szerencse: érkezik a konkurrencia a túloldalról. Forgolódik, berzenkedik, tekergeti a nyakát és igyekszik leszorítani az elsőbbséget élvező vetélytársat az erkély korlátjáról. Erőteljes szárnycsapkodással kísért csőrpárbajban jut kifejezésre a szerelemféltés mindkét részről. Aztán ahogy a természet törvénye diktálja, az erőtlenebb feladja a harcot, visszaröppen leshelyére, a szerelmespár pedig ott folytatja, ahol abbahagyta. A kis tojó a türelmetlenebb. Fel-felpillog a szomszédunk erkélyére, ahol tavaly is költött. A családi fészeknek helyet adó kimustrált öreg konyhakredenc teteje azonban most nem fogadóképes. Tisztára sikált, mosóporszagot áraszt, sőt egy-két üres virágcserép is foglalja a helyet, ami eléggé zavaró körülmény. A szerelmespárnak azonban nem akadály. Ennél sokkal riasztóbb a faltól falig kifeszített madzag, amelynek középpontjában rút, fekete varjú trónol. Rezzenéstelenül áll a posztján, feladatot teljesít: a galambriasztás feladatát. Nem a vetési varjak fajtájából való, amelyek mostanában a böjti szelek illatában fürdőznek a határban, csak amolyan bolti varjú, mű csőrrel, mű karmokkal, mű tollakba öltöztetve. De vitathatatlanul eredeti utánzat.

A szerelmespár megretten, oldalra fordított fejjel, elkerekedett szemmel mustrálja a betolakodót, felkészülve a menekülésre. Múlnak a percek, de nem történik semmi. Ám miközben mocorogni, helyezkedni kezdenek a kredenc tetején, hozzáérnek a madzaghoz. Az kileng, és meghintáztatja a varjút. Riadalom támad a galambportán, de fölösleges a félelem. A hinta lengése lassacskán csillapodik, majd teljesen leáll, és a varjú ismét mozdulatlanságba merevedik.

Nem vált be a trükk, csődöt mondott az emberi leleményesség – nyugtázzák a galambpárti lakók, mert ilyenek is vannak a két szembenéző tömbházban, és ők naponta még táplálják is a galambsereget. Asztalt terítenek nekik a garázsok előtt, a járdán, az úton áztatott kenyér, morzsa szerteszét. Az állatbarátok elmarasztaló megjegyzésekkel illetik a szívteleneket, akik ellenségei a madaraknak, kétlábúaknak, négylábúaknak, beleértve kutyát, macskát. Szerintük a galambok az ég madarai, a béke választott jelképei, megtestesítői, szelídek, hasznos tagjai a falusi baromfiudvaroknak, szerelmes turbékolásuk része a tavaszi szimfóniának, szépségüket, értéküket világkiállítások jegyzik, díjazzák.

A mérleg másik serpenyőjében az ellenzék érvei: túlságosan elszaporodtak és elszemtelenedtek, ami az emberek rovására is írható. A köztisztaságiak háborognak, nem az ő feladatuk a tömbházak előtti járdák takarítása. A lakók dühösek, mert az ereszek alatt és a padlásokra behúzódott galambok ürülékét zsákszámra szállítják el autóval, amit a házköltségbe beleszámol a házgondnok. A nyitott erkélyek, ablakpárkányok galambpiszoktól foltosak, meszes lenyomatuktól kefével is nehéz megszabadulni. Ráadásul a város középületeit, műemlékeit, szobrait olyannyira szennyezik, károsítják, hogy rengeteg munkába és milliókba kerül a megtisztításuk. És ennek költségeit ugyan ki állja, ha nem az adófizető polgárok?!

A vélemények tehát megoszlanak, indulatokat gerjesztenek, görbe szemmel méregetik egymást a szomszédok, és a kiegyezés lehetősége még csak nem is körvonalazódik.

A tavasz azonban kopogtat, a galambpárok pedig háborítatlanul szaporodnak.

Reménykedve lesem-várom, megjelenik-e csőrében a béke olajágával a békegalamb...