Ha megtalálnak a szavak...

„Bort, búzát, békességet / Sötétségben fényességet / Új esztendő újat hozzon / Régi jótól meg ne fosszon / Ki barát volt, az maradjon / Ki elindult, az haladjon.”

Kolozsvárról telefonon érkezett a jókívánság Sylveszter József tanár kollégától, és a hangjából kiérezhető volt a sok évtizedes barátság melege, amit nem hűtött ki sem az idő, sem a távolság. A hatsoros népi üdvözlés kezdő három szava, a Bort, búzát, békességet magyarul az igazi, benne foglaltatik mindaz, amit magunknak és valamennyi embertársunknak kívánunk. Az ezt követő sorok mindegyike rádupláz a jókívánságra, hiszen ha valaki tudja, mi megtapasztaltuk a magunk során, hogy milyen a sötétség, milyen az, amikor megfosztottak a jótól, megtanultuk becsülni az őszinte, segítőkész barátot, jelenleg pedig szívből kívánjuk azt, hogy aki elindult, a helyes utat választva, haladjon tovább. Fiatalok, idősek egyaránt. Az pedig, hogy Sylveszter József szilveszter éjszakáján a fenti népi költést szemelte ki üzenetként, úgy vélem, sokunknak szól.

Tervei vannak vele, visszalapozni kíván az időben, megkeresni és meg is lelni közülük azokat, akikkel Kolozsváron 1948–1952-ben együtt indultak, és tanítóként együtt érkeztek a sokat emlegett és elkoptatott nagybetűs Életbe. Sylveszter József tanári diplomával is megtoldva a tanítói oklevelet elhatározta, hogy 2022-ben találkozóra hívja egykori osztálytársait tisztelegni az anyanyelv bölcsőjeként tisztelt intézmény és oktatóinak emléke előtt, számot adni egymásnak mindarról, ami volt, ami van, és ami lehetett volna... A három párhuzamos tanítóképző osztálynak 110 növendéke volt akkor, ennyien indultak el diákbatyujukban teli tudással a népnevelők, és ott kötöttek ki, ahol legnagyobb szükség volt rájuk. Sylveszter József a vaskohók városában, Resicabányán, első munkahelyén, ahol 34 évig állt a katedrán. Emléktárából jelenleg nyugdíjasként szülővárosában, Kolozsváron egymás után szólítja elő a képeket, drága felesége, Irén tanítónő emlékét, az egykori tanítványok és családjuk nevét, mindazt, ami szép volt... – Ők velem vannak ma is, nem vagyok egyedül – mondta a telefonba, és megerősítette: – Reménykedem. Megkezdem a felderítést, a toborzást, legyenek bár az ország bármely részében az egykori osztálytársaim, meghívom őket az idei, júniusi találkozóra. „Ki barát volt, az maradjon, ki elindult, az haladjon.”

A kimondott és leírt szavak talán segíthetnek...