Habemus költségvetésum

Aki kedves olvasóink közül, és bizonyára sokan vannak, valamicskét konyít a latin nyelvhez, az felháborodva fogadja a címet. Mit mondjak, joggal. A „habemus” még hagyján – a katolikusok közül sokan tud(hat)ják, hogy egy új katolikus egyházfő megválasztását a „Habemus papam!” (Van pápánk!) kijelentéssel nyugtázzák adott alkalommal a Sixtus-kápolnából. De hogy honnan van – volt –, például, a latinoknál költségvetés?

Talán volt, e sorok gyatra műveltségű írója ugyan nem tud róla, bár az okosok akkoriban is feltételezhetően előre gondolkodtak és terveztek. A költségvetésum szörnyszülött szó azonban biztosan nem szerepel semmilyen latin–magyar szótárban.

Hogy miért írta le mégis e sorok szerzője?

Feltűnési viszketegségből, azt gondolván, hogy egy ilyen címre felkapja a fejét az olvasók legalább egy része.

És – ahogy az egész, fél- (esetleg csak negyed-, vagy nyolcad-)művelt emberek körében gyakran megesik – hozzászól a dolgokhoz.

„Primo vivere, deinde filozofare”, mondja a bevezetőben említett (de talán másik ismeretlen?) latin bölcs. A lényeg: „Előbb éljünk, azután filozofáljunk”.

 „Szürke, édes öcsém, minden teória / s az élet aranyfája zöld”, hangzik a német költőóriás, Goethe Faustjának (több változatban magyarra fordított) két sora.

Szürke, arany, meg zöld.

A 2022-es év romániai költségvetése nagy valószínűséggel jellemezhető lenne ezen színekkel.

Az arany meg a zöld az évezredes ikonográfiában kétségtelenül a remény, a beteljesülés, vagy az arra várakozás, vágyakozás színei.

A szürke az szürke. Kevés reménnyel kecsegtet.

Namármost, ezúttal „a közsig ládájárul” van szó, a nem éppen klasszikus emlékű Göre Gábor bíró urammal szólva.  

Amelyben ennyi vagy annyi milliárdot – lejben, dollárban, euróban számolva – irányoznak elő ilyen-amolyan célokra.

A közember aligha tudja pénzben és jelentőségben felmérni, hogy s mint áll a helyzet. Kinek van milliárdja, avagy csak milliója?

Százalékban kifejezve, a tavalyi, tavalyelőtti, vagy azelőtti költségvetéshez viszonyítva, talán inkább.

A fejlesztésre – beruházásra – fordított összeg látszólag rendben van az előzőekhez képest. (Amelyik társadalom nem fektet be jövőjébe, arról nincs mit beszélnünk.)

Az oktatásra fordítandó összeg, mint hosszú évek óta mindig, minimális a szükségletekhez képest. Ami fölöttébb aggasztó.

Persze, el kell ismernünk, különleges időket élünk. De hát az idők majdnem sohasem voltak egyértelműen normálisak. Ma sem azok, olyan értelemben, például, hogy az államadósság, közérthetőbben az eladósodottság az évi nemzeti jövedelem piciny híján felét teszi ki.

De ne essünk kétségbe: a világ (jelenleg még) vezető gazdasági hatalma, az Amerikai Egyesült Államok eladósodása régóta az évi 130 százalék közelében jár. Romániának e tekintetben púpként sem jöhet a hátára.

Szóval: az év vége előtt Romániának van költségvetése.

A normálishoz képest ugyan később, de mégis. Volt már rosszabbul is.

Hogy mit ér a mostani – immáron nagykoalíció-megkötötte – költségvetési szerződés, ma még nem tudni pontosan. Azt se, hogy betartják-e, avagy sem.

Mindannyiunk érdekében kívánom, legyen minél szerencsésebb.