Háborús pszichózis

Nézem a tévében az EU egyik biztosának háborús pszichózist keltő (fokozó?) videoklipjét. A hölgy jókedvűen, röhincsélve szedegeti elő a táskájából azokat a dolgokat, amelyet ő fontosnak talál az esetleg kitörő háború első 72 órájának az átélésére. Többek között öngyújtót, egy konzervet, bicskát, s még egy pakli játékkártyát is. Mindezt úgy ajánlgatja, mintha egy televíziós túlélési játékról lenne szó, ahol az abban résztvevőkre nem várt meglepetések, akadályok várnak, a tárgyak azok leküzdésében nyújtanának segítséget. Az egészet úgy állítja be, mintha egy kedélyes hosszú hétvégéről lenne szó, ahol az unalmat majd kártyázással lehet elűzni. 

A látott képsorok nekem az 1914-es, Budapesten készült, egy újságban megjelent fényképfelvételre emlékeztetnek, amelyen a magyar főváros utcáin a háborút éltető plakátokkal felvonuló tömeg látható. A háborúpárti politikusok által elvakított, felheccelt tömeg ujjongva, hatalmas, a háborút éltető plakáttal köszöntötte a kitört világégést. Bezzeg néhány hónappal később az áldozatok láttán, a keserű tapasztalatok után már a háború befejezéséért imádkozott a Mindenhatóhoz. Akkor a magyar politikusok közül csak a bölcsnek bizonyult Tisza István volt az, aki a bécsi Haditanácsban megpróbálta józanságra téríteni a kardcsörtető társaságot. Nem sikerült neki, az eredmény katasztrofális lett a Monarchiára és a nemzetre nézve is. A túlélési csomagot népszerűsítő hölgynek a fentieket hiába mondaná el bárki, ő más feladatot kapott az Unió felelőtlen vezetőségétől. 

Szóval túlélési csomag. Mondjuk egy óvóhelyig épségben eljutó, vagy a romok alá rekedt személynek. A hölgynek és az EU teljes vezetőségének ajánlottam volna, hogy nézzék meg a második világháborúról készített, a Viasat Historin vetített sorozat azon részét, amelyben a Balti-tenger melletti német Kiel kikötő szerepel. Ott a második világháború alatt a náci hadvezetés egy hosszú munkacsarnokot építtetett a német tengeralattjárók készítésére. Azt felfedezve, a  szövetséges légierő csapást mért a már-már kész csarnokra. Az ma is áll ugyan, de az ellene használt bombák hatalmas lyukakat ütöttek az 5 méter(!) vastag betonfödémen. Az egész építmény hasznavehetetlenné vált. 

Felhívnám a háborús pszichózist keltők figyelmét arra, hogy a most gyártott és használt bombák az akkorinál sokkal hatékonyabbak. Nem tudom, milyen, sok tíz méter vastagon bélelt beton egérlyukba bújva lehetne biztos menedéket találni egy mostani, gyújtóbombával kombinált szőnyegbombázás túlélésére. Egy atomháború kitörésének lehetőségét teljesen kizárva! 

A hölgynek ajánlanám, hogy (sajnos) Ukrajnában élőben, a saját bőrén észlelve megtapasztalhatná, mit jelent a jelenkori háború. Azt követően, immár nem kacarászva, bizonyosan a túlélési csomagba gumibugyit is ajánlana becsomagolni. Vagy végérvényesen letenne az uszításról!