Hagyomány és mészárlás

Az utóbbi időben a fegyver szó nagyon gyakran szerepel a nemzetközi sajtóban.

Itt van, ugye, az Oroszország–Ukrajna, immár több mint száz napja tartó háború, az ukrán elnök naponta többször is új és újabb fegyvereket kér, sőt követel a Nyugattól országa harcképességének megtartásáért. És nem egészen hatástalanul.

Ez napjainkban, mondhatnánk, rendkívüli helyzet, hisz Európában nem kivételes ugyan, de nem is éppen mindennapi a háború.

Ott vannak másrészt az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt hetekben civilek, gyerekek körében bekövetkezett tömegmészárlások, nem egy és nem kettő.

Nem mondhatjuk, hogy mindennaposak – a szó szoros értelmében véve nem minden napra jut belőlük –, de nem is kivételesek. Bizonyos források szerint csak idén kétszáznál több fegyveres, esetleg halálos áldozatokkal járó lövöldözés történt az USA-ban. (Ha így nézzük, napi egynél több az átlag.)

Gyásznap, virágok, gyertyák, síró szülők, hozzátartozók a mészárlás (legutóbb a texasi iskola, pünkösdkor, illetve előestéjén három különböző helyszínen)... Joe Biden elnök, aki aligha fog az Államok történetébe sikeres, még kevésbé karizmatikus vezetőként bevonulni, szinte könyörgött a kamerák előtt, hogy tegyen már valamit a törvényhozás a helyzet szabályozására.

A világ állítólag legbefolyásosabb politikusa teljesen tehetetlen ez ügyben.

És nem az első amerikai elnökként.

Legalább félszázada többen is próbáltak nekifutni a kérdésnek, semmi lényeges sikerrel.

Az 1791-es amerikai alkotmányban szerepel ugyanis a hírhedt második kiegészítés, amely a fegyverviseléshez való jogot rögzíti: „Nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani”.

Próbálták néhányszor, valóban nem lehetett.

Ma az Államokban, lényegében, csak annak nincs fegyvere, aki nem akar olyat birtokolni. Rengeteg az idevágó adat, a legszerényebb szerint is a lakosságnak legalább kétötöde bír lőfegyverrel, amelyek száma százmilliókban (becslés szerint kb. 250 millió) mérhető, egyeseknek ugyanis egész arzenál van a tulajdonában.

Az USA lakossága a föld népességének úgy 4,4 százaléka, de ők birtokolják a világ fegyvereinek 42 százalékát. (Zárójelben és a rend kedvéért: a lőfegyverekkel okozott legtöbb halálesetet, szám szerint, mégis Braziliában jegyezték – pár éves adat.)

Az amerikai elnök siránkozik, a lakosság érintett része tiltakozik, reformokat követel a fegyvertartás terén, a helyzet azonban változatlan.

És belátható időn belül biztosan nem is fog változni.

Soha nem lehet ugyanis megállítani, hatékony ellenőrzés alatt tartani azt az esetleg frusztrált, a társadalommal, munkaadójával, volt diáktársaival, tanáraival, szomszédjaival stb. összezördült, avagy egyszerűen csak beteg elméjű, fegyverrel rendelkező polgárt, akinek lövöldözni, ölni támad kedve.

Másrészt ha, mondjuk, holnap betiltanák a fegyvereket az USA-ban (erre természetesen a leghalványabb remény sincs), akkor sem oldódna meg a probléma, nem lenne mód és hatalom a fegyverek begyűjtésére, ellenőrzésére.

Amit jó két évszázada elpuskáztak, az beláthatatlan ideig el van puskázva.

Könnyezni, siránkozni, tiltakozni persze lehet, kell is, hadd tudja meg a világ (és mindenekelőtt az amerikai nép), hogy a többség, sőt maga az elnök sem ért egyet ezzel az állapottal.

Az utóbbi hetekben járványszerűen (tán a mostani háború hatására is?) terjedő, értelmetlen, borzalmas gyilkolások kora remélhetőleg csillapodik majd. Lényegében azonban aligha lesz változás. A 250 millió fegyverből pár tucatnyi biztosan el fog sülni, és nem önvédelemből.