Hajdani egyletek és asztaltársaságok

Sokan mondogatják, túl sok manapság az alapítvány, civilszervezet. Többségük fölösleges, csak arra jó, hogy pártok vagy érdekvédelmi szervezetek bizonyos tevékenységének törvényes látszatát keltsék, vagy civil támogatottságát sugallják. Netán lehetővé tegyék bizonyos pályázati pénzek lehívását.

Nos, nem tisztem e non-profit szervezetek tevékenységének elemzése, csupán arra szeretnék emlékeztetni, hogy a fejlett polgári demokráciákban korábban is hatékonyan működtek ilyen jellegű szervezetek. Akkoriban egyletek és asztaltársaságok formájában, és bizony jó néhányuk tevékenységének nyomai évtizedek múltán is tetten érhetők.

Egy kereken száz évvel ezelőtt megjelent évkönyv szerint Aradon harmincnál több társadalmi, tucatnyi jótékonysági, vagy tíz betegsegítő, jó néhány kulturális egyesület, tíz sportegylet, klub, illetve asztaltársaság ösztönözte arra a lakosságot, hogy szabad idejének egy részét a közjó érdekében hasznosítsa. Mindez együttvéve jóval meghaladja a mai civilszervezetek számát. És ekkor még nem is szóltunk a különböző szakmai tömörülésekről, klubokról, amelyek élénk társadalmi tevékenységet is kifejtettek, ahol ismerkedni lehetett, ahol az emberek megtárgyalták a világ dolgait, barátságok és szerelmek szövődtek.

Persze akkoriban a polgárság létformája volt a társadalmi élet, nem zárkóztak be az emberek az otthonaikba. Arad prominens személyiségei – sokkal ismertebbek, de főként megbecsültebbek voltak, mint manapság – tucatnyi egyletben voltak érdekeltek. És nem formálisan, csupán fizikai jelenlétükkel, nevük súlyával, hanem jutott idejük és energiájuk konkrét szerepvállalásra a tevékenységekben.

A Kossuth Asztaltársaság, a 48-as honvédok egyesülete, a függetlenségi kör és az Asztalos Sándor-társaság kezdeményezésére helyezték el például a város jellegzetes épületein a szabadságharc helyi mozzanatainak emléktábláit. (Az 1920-as években ezekből 18-at távolított el a helyi román közigazgatás.) Az idén 130 éves Kölcsey Egyesület obeliszkállító kezdeményezésének is lelkes támogatói voltak, támogatták a 48-as emlékek összegyűjtését, az Ereklyemúzeum megnyitását.

A jeles vasútépítő mérnök, Boros Béni emlékére alakult Aradi Társaskör a Csanádi és Körös-völgyi vasutak rendezvényeinek volt a kovásza.

A polgári leányiskolában találkoztak kéthetente az Iskolatársak Szövetségének hölgytagjai. Az ő céljuk részben hasonlított a mai Alma Mater Alapítvány tevékenységére, ám csupán az intézet egykori és későbbi növendékeire terjedt ki. A magyarvárosi Jótékony Asztaltársaság, a Jótékony célú Fillér, a Bercsényi Miklós és a Nemes Szívű Asztaltársaság karitatív tevékenységet fejtett ki.

Akkoriban nagy divatja volt az eszperantó nyelvnek. Ismerői egyesületet alkottak. A genfi Eszperantó Világszövetségnek Végh Endre doktor személyében aradi képviselete alakult.

A jótékony, illetve a betegsegítő egyesületek többsége még a 19. század közepén jött létre, többségük az első világháború végéig működött. A Vöröskereszt, a Patronázs Egyesület, az Izraelita Kiházasító Egylet, az Iparosok Betegsegítő és Temetkezési egylete, a cseléd-otthon, a tuberkolózis ellen küzdők egyesülete, a rokkantak nyugdíjegylete csupán néhány a szociális különbségek iránt fogékony karitatív civilszervezetek közül.

A kultúra néhány szegmensét is megcélozták ezek a szervezetek. A templomi énekkarokon kívül igen tevékeny dalköre volt a vagongyárnak, a vasutasoknak, a postásoknak és a könyvnyomdászoknak.

A Zenekedvelők Egyesülete már 1833, a zeneiskola beindulása óta működött Aradon Institóris Kálmán egykori polgármester vezetésével (éppen 110 éve, 1901-ben lett a város első embere).

A nemrég emléktáblát kapott Szántay Lajos műépítész, végvári Neuman Dániel, Prohászka László, Krispin József, Mandl Vilmos stb. maguk is aktív muzsikusok voltak. Institóris ígéretes operaénekesi karrierről mondott le az ügyvédi pályáért és a közszolgálatért.

E kiváló aradiak idősebb nemzedéke 1890-ben sokat tett a Filharmónia Egyesület megalakításáért.