Haladunk a sötétebb felé

Június 21-én – miközben Románia tekintélyes része felhőszakadásokkal és áradásokkal, legnyugatibb fele már-már szárazsággal néz szembe, s az ortodox keresztények a pünkösdöt ünnepelték – bekövetkezett a nyári napforduló (solsticium) a Föld északi felén, amikor a leghosszabb a nap és a legrövidebb az éjszaka. A nappal eddig, csúcspontján kb. 16 órát tartott, mostantól azonban a téli napfordulóig (december 21–22-ig) állandóan rövidül, naponta nyúlfarknyinál is kevesebbet, amíg karácsony előtt eléri a mélypontot, mielőtt újra növekedni kezd.

Ősi természeti, csillagászati törvény szerint.

Tudós tanulmányok tíz-, de inkább százezrei foglalkoztak a témával, jószerivel talán nincsenek is e tekintetben tisztázatlan kérdések; világos, hogy március vége óta egyre hosszabbak a nappalok mindmáig, amikor elkezdünk visszatáncolni, a sötétebb napok felé haladni. Nem politikai értelemben. (Vagy ki tudja? – az mindenestre más tészta.)

Szóval, hölgyeim és uraim, mostantól rövidülnek a nappalok. Eleinte csak szemmel alig láthatóan, majd egyre hangsúlyosabban.

És eltöprenghetünk azon, hogy uramisten, a mögöttünk lévő tél, tavasz meg eddigi nyár „semmilyen” volt (hogy a koronavírus-járványt már ne is számítsuk), és íme, már kezdünk kifelé menni az évből.

Az idei csillagászati nyár elejét alighanem megemlegetjük itt, az ország nyugati részében is: hirtelen jött kánikula csap(ott) le ránk, szántóföldjeink szomjúhozzák az esőt, miközben pár tucat, pár száz kilométerrel keletebbre falvak, városok, termőföldek úsznak az árvízben.

Két nap múlva, június 24-én Szent Iván napja, éjjele lesz. Valamikor ez számított a nyári napfordulónak, számos népszokás is fűződik hozzá. A keresztény mitológia szerint a karácsonynak – Jézus születésének – amolyan ellenpárja, a Jézust megkeresztelő Keresztelő Szent Jánosnak a születésnapja. (Az Iván tulajdonképpen Jánost jelent.) Szent Iván éjjelét már az ókortól fogva különféle ünnepségek, rituálék kísérik: az ilyenkor gyújtott tűz, máglya, amit leányok, legények átugranak, annak szimbolikus kifejezése, hogy megpróbál több erőt adni az északi féltekén mostantól egyre „gyöngébb” Napnak. (Csak a teljesség kedvéért: a Föld déli féltekéjén most kezd bekövetkezni az igazi tél.)

A magunk háza táján maradva: túl vagyunk, itt, északon, a nyári napfordulón, és egyre sötétebb napok felé haladunk. A reménnyel és biztos tudattal azonban, hogy december vége felé ismét elkezdünk kikapaszkodni a fény felé.