Háttér

Az Alkotmánybíróság egyik oldalon keserűen vitatott, a másikon nem titkolt kárörömmel fogadott döntése a tanügyi törvényről valóságos kormányválság képét vetítette előre: a miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke arról beszélt szemmel látható elkeseredéssel, vajon életképes-e a koalíció, amelynek tagja – olykor fogcsikorgatva, s a döntésekkel esetleg félig-negyedig egyetértve, de szavatartó szövetségesként, tehetjük hozzá –, s vajon megéri-e továbbra is tagja maradni. De hogy is van ez? A többségében PD-L-s kormánynak – bár nem egészen azonos okokból – ugyanolyan rosszul jött a tanügyi törvény alkotmánybírósági visszautasítása, mint az RMDSZ-nek, s úgy hiányzott neki számtalan megoldatlan problémája között (hogy csak a Nemzetközi Valutaalap levegőben lógó hitelével kapcsolatos sürgős és nehéz feladatokat említsük), mint bálba induló nagylánynak a sárba esés. Az RMDSZ jogosan kifogásolja, hogy a szenátus, amely régen pontot tehetett volna a tanügyi törvény ügyére (s akkor nem áll elő a jelenlegi helyzet), hosszú ideig halogatta a döntést, mindenféle, de főleg a kisebbségek (mindenekelőtt természetesen a magyarok) szerinte túlságosan tág jogai miatt. Ám ez a múlt, a jelen viszont – s ez tette be végleg az ajtót –, hogy a szenátus tanügyi szakbizottságának PD-L-s elnöke (a szó szoros értelmében is) tapsolt az alkotmánybírósági döntés kihirdetésekor. Mi ez, ha nem a szövetséges nyílt szembeköpése? Erre szokták mondani: minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak?

A kérdésfelvetés nyilván sarkított, az említett szenátor (bár nézetével aligha van egyedül) mégsem azonos magával a párttal, amelynek tagja, megnyilvánulása azonban mindenképpen elfogadhatatlan – a szavatartóként elismert RMDSZ, de az Alkotmánybíróság előtt elbukott kormány és kormánypárt számára is.

A kisebbik koalíciós partner vezetője hétfőre összehívta a Szövetségi Állandó Tanácsot a helyzet megvitatására és a döntés meghozatalára a kormányon maradást illetően, tárgyal a PD-L-vel is. Szakításra aligha kerül sor, a jelenlegi helyzetben kormányválságot nagyon nehezen viselne az ország. De mivel bírja majd a nagyobbik maradásra a kisebbik partnert? A renitenskedők megszabályozásával? Vagy egyszerűen ad acta teszik az ügyet, mintha mi sem történt volna?