Helyezkedés

Szinte kereken három hónap van hátra a decemberi parlamenti választásokig, szó sincs arról, hogy hivatalosan megkezdődött volna a kampány, de hetek óta természetesen nagyban folyik a készülődés. 

A nagy pártok vagy koalíciók nyerni szeretnének, hogy kormányozhassanak, a kisebbek pedig minél jobb eredményt elérni, hogy elhanyagolhatatlan tényezők lehessenek a decemberi Nagy Nemzeti Alkudozásban.

Hogy a politikai élet jelenlegi fő- és mellékszereplői közül ki hol, melyik választási körzetben indul, mostanig csak részben dőlt el, s a következőkben – minthogy a törvény által megszabott időszaknak nincs vége –, még változások várhatók. Néhány napja például úgy nézett ki, hogy a Demokrata Liberális Párt (PDL) legmarkánsabb vezetőinek egyike a fővárosi harmadik kerületben indul, az érdekelt azonban a napokban a másik felmerült variánst, a Temes megyei jelöltséget erősítette meg – miközben az ország nemrég még ideiglenes államfője, a liberális párt vezére a napokban arról beszélt, hogy a legerősebbnek tűnő ellenféllel akar megmérkőzni az említett bukaresti kerületben, mert hogy „ez egy pártvezér kötelessége”. Lovagias, hogy a (mellesleg magát a magyar választók előtt meglehetősen lejáratott) liberális pártvezér ilyen nemes gesztusra szánta el magát. Idén is lesznek természetesen ejtőernyősök, azaz „fentről”, a központból vidékre delegált jelöltek – hátha ott nagyobb sikerrel szerepelnek –, a helyi, szintén képviselőségre, szenátorságra törekvő jelöltek legnagyobb bosszúságára. 

A PDL elnöke egyébként felhívta párttársainak figyelmét arra, hogy „rendkívül fontos” választási kampány előtt állnak, s a pártnak „kötelessége” megnyerni a december 9-i választásokat. Merész cél. De hát a pártvezér csak győzelmet ígérhet és követelhet. A jelenlegi kormánypártok, bár még nem hallottam tőlük még ilyen kijelentést, nyilván hasonlóképpen gondolkodnak. A hatalom ugyanis a legfőbb jó, azt kell megszerezni, vagy megmaradni benne, vagy legalább közel kerülni hozzá. Ezt az irányelvet követte az a majdnem száz parlamenti képviselő is, aki az elmúlt négy esztendőben legalább egyszer frakciót cserélt, de van olyan is, aki ötször (!) váltott színt, a parlamenten belüli politikai migráció az utóbbi három törvényhozási ciklusban rendre megkétszereződött.

Elképzelhető, egy ilyen honatyának mennyire megalapozottak és szigorúak a pártdoktrínákhoz kötődő meggyőződései…