Híres és hírhedt katonák a 230 éves várban

A szép emlékű hegyaljai villamosvasút és a kultúrpalota jubileuma közül az előbbit már elpuskázták az ebben érdekeltek, hiszen a megemlékezésre talán a „roppant csend” a leginkább illő jelző. Egy lelkes bélyeggyűjtő ugyan önszorgalomból pecsétet készített, s néhány beavatott borítékjára rákerült a stempli, de hát ez édeskevés egy ilyen alkalomhoz.

A Kultúrpalota felújítása folyamatban van, de az idő már túl rövid októberig. Csodára aligha várhatunk.

Közben viszont van egy másik évfordulónk, amelyről illene (legalább) megemlékezni és néhány szót ejteni. A város jövőjének egyik nagyreménysége, a vár idén 230 éves.

Aki betért a Delta Galériába, láthatta: az építészhallgatók fantáziáját ugyancsak meglódította az erődítmény civil rendeltetésének lehetősége. Ha egyszer ténylegesen a városé lesz, sok mindent lehet majd kezdeni vele. De ez már az elkövetkező nemzedékek gondja és dolga.

Addig azonban, legalább az elfeledett kerek évforduló kapcsán érdemes felidézni a soldateska néhány híres és hírhedt képviselőjét, kiknek a pályafutásában fontos államosnak tekinthető az aradi castrum.

Mindenek előtt a napóleoni háborúk hősét, az ezredesi rangjától megfosztott báró Simonyi József óbestert említenénk, aki a kazamaták között rabláncon fejezte be az életét.

A szabadságharc idején katonáival magát az erődítményben elbarikádozó Johannes Berger osztrák tábornok hosszú hónapokon át innen ágyúzta a honvédkézen lévő Aradot. A császárhű főtiszt akkoriban már betöltötte a 80.(!) életévét. A várőrség kapitulálása után 1849 nyarán másfél hónapig a legvitézebb honvéd főtisztek egyike, Damjanich János tábornok volt a várparancsnok.

Világost követően a vésztörvényszékkel együtt a rettegett Haynau táborszernagy helyezte át cselekvési színterét a várba, bár formailag Heim Domokos polgármester házában, az Úri utca (Eminescu) 22-24. sz. alatt lakott. Schlik császárhű tábornok, a vésztörvényszék másik hírhedt alakja akkoriban életek és sorsok korlátlan ura volt.

A kiegyezés után az első világháború végéig a 33-as honvéd gyalogezred állomáshelye a „Festung”. Innen indultak katonái a galiciai hadszínterekre. Ekkoriban szolgált itt Rohr Ferenc, minden idők legmagasabb katonai rangot elért aradi születésű főtisztje.

Róla már azért is érdemes néhány szót ejteni, mert ugyan városunk személyisége, élete, pályája civil körökben mifelénk szinte ismeretlen.

Az 1857-ben Aradon született Rohr a bécsújhelyi Mária Terézia katonai Akadémiát végezte és karrierje bámulatos gyorsan emelkedett. Vezérőrnagyként 1903-ban már a katonai tanintézetek főfelügyelője, tíz évvel később pedig a magyar honvédség főparancsnoka. Az első világháború idején részt vett többek között a romániai hadműveletekben és 1916-ban a császári és királyi haderő 6. tábornagya (Feldmarschall). Nyugállományba vonulása után egy Bécs melletti kis településen halt meg 1927-ben.

Hivatásos katonaként szolgált a várban Hesly Jakab, aki ugyan nem vitte sokra a ranglétrán, de katonazenészként a helyi „rezesbanda” karmestereként jeleskedett. Egyidejűleg az 1890-ben megalakult Philharmónia Egyesületben muzsikált, sőt annak karmestereként is jeleskedett. Sokan nem tudják, hogy ő komponálta a Herkulesfürdői emlék című örökzöld dallamot.

1918 novemberétől 1919 nyaráig a francia gyarmati sereg állomásozott Aradon. Ekkoriban tartott a várban seregszemlét főparancsnokuk, Berthelot tábornok. (Még utcát is neveztek el róla 1920-ban Aradon.)

A második világháború utáni években (1947–1958) szovjet csapatok tartották megszállva a várat. Egy ízben felkereste őket Malinovszkij, a 2. Ukrán Front egykori parancsnoka is.

Ismertem azt az aradi úri szabót, aki azzal kérkedett szövetkezeti berkekben, hogy annak idején a marsall nála rendelte meg parádés tiszti uniformisát.

Akkoriban ezért jó káderlap és minimum műhelyfőnökség járt.