Hogyan kezdődött?

A vicc szerint a kocsmai verekedések (olykor a családi perpatvarok) okának és lefolyásának a kiderítésekor a nyomozó hatóságok nehéz helyzetben vannak. Mert az, legalábbis a magyar szólásmondás szerint, minden esetben úgy kezdődött, hogy a másik fél visszaütött. Legalábbis a résztevők és a tanúk vallomása szerint.

Azt hiszem, hasonló a helyzet a mindenkori háborúk esetében is. A támadó fél mindig talál indokot, hogy az agressziót valahogyan motiválja, és annak kiváltó okát a megtámadottra hárítsa. Az agresszor a világ, de a saját országának lakossága előtt is bizonygatja vétlenségét. Kétségtelen, hogy ez történik az orosz–ukrán konfliktus esetében is, bár tagadhatatlan, hogy az orosz politikai vezetés félelme Ukrajna esetleges NATO-csatlakozásától megalapozottnak mondható. 

Szóval immár évek óta folyik az adok-kapok, az elvitathatatlan orosz harctéri sikerekre Ukrajna hol a Krím-félsziget felé vezető összekötő híd, hol orosz energetikai létesítmények bombázásával, hol ideiglenes területfoglalással (lásd Kurszk körzetét) válaszol. És minden válaszra jön a viszontválasz. Mint kiderült (erről mélyen hallgatnak az ukránbarát hírügynökségek), nemrég a határ menti régióba látogató Putyin elnöki helikoptere ellen indítottak (sikertelen) dróntámadást. Válaszként a következő éjszaka az ukrán fővárost érte heves légitámadás. Nos, erről már beszámolt a média. 

Szóval, a kocsmai verekedés hasonlatánál maradva, most is azon folyik a vita, ki is kezdte a fegyveres konfliktust, s miért éppen akkor. A kétfajta konfliktus között az eltérés viszont az, hogy az ivócimborák közötti, az elfogyasztott alkohol generálta összezörrenéskor előkerül ugyan egy-egy kés, betörik egy-két orr vagy fej is, de ritkán fordul elő nyolc napon túl gyógyuló sérülés. A szesztestvérek egy hét múlva ismét egy asztalnál együtt iddogálnak. 

Az orosz–ukrán háború viszont immár évek óta tart, s úgy tűnik, intenzitása fokozódik. Nem hiszem, hogy van statisztikus, aki akár tízezres nagyságrendű tévedéssel is meg tudná saccolni, mennyi a két fél reális embervesztesége. A legutóbbi orosz dróntámadáskor tíz ukrán civil haláláról érkezett értesítés. A fronton elesett katonák számáról egyik fél sem ad tájékoztatást. Az ukrán temetőkben elhantolt katonák sírjai felett lobogó kék-sárga zászlókról, a hozzátartozóikat siratókról olykor-olykor látunk felvételeket, de az orosz veszteségekről még olyan képeket sem tesznek közzé. Egy katonai szakértő szerint a két félnek csak a fronton elszenvedett veszteségei meghaladják az egykori Irak–Irán közötti háború emberáldozatainak a számát. Akkor a két fél katonai veszteségeit mintegy millióra becsülték. Most az európai fronton (az akkori háborúnál rövidebb idő alatt) annál többen pusztulhattak el, a civil áldozatokat nem számítva. És még nincs vége, a legutóbbi fogolycserék még csak láttatni sem engedik az alagút végét. Mindkét fél örül az embercserének, mert a kiszabadultakkal ismét növelheti az ágyútöltelékek számát. Mert a felesleges emberáldozatot egyik államfő sem sajnálja. 

Hogy mikor győz a józan ész, azt sem Pythia, sem Nostradamus nem mondaná meg. Mert egyik fél sem mutat hajlandóságot a közeledésre. Minden egyes támadásra várható a viszontcsapás. Talán stratégiai, atomtöltetekkel felszerelhető rakétákkal is?

Majd a jövő történészei kiderítik: hogyan, miért kezdődött, és hogyan fog végződni a harmadik világháború!