Holvagymagyar

Cseppet sem csodálkozva ol­vas­tam Jankó András Hol voltak a földművesek?, rendhagyó temp­lombúcsú Majláthfalván című pén­teki jegyzetét.

Emlékszem arra a bukaresti té­véműsorra, amikor az 1970-es évek elején a teljes magyar adást a talán legelső Majláti Vasárnap töl­tötte ki. Az évet azért sem tu­dom megjelölni, mert a Nyugati Jelenben elérhető beszámolókban 2003-ban a 33., 2005-ben a 34. és 2006-ban 37.-et tartották.

A kilencvenes évek elején a Jelen hasábjain is vitatkoztam a 15-ei templombúcsúnak Majláti Va­sárnappá történt deg­ra­dá­lá­sá­ról.

A politika és a tartalmatlan nép­he­pajokban hívők azonban ki­tar­tottak, és az elmúlt években volt, hogy vadászpuskával lob­ban­tották föl a borgácsosfőző verseny alá a tüzet, és olyan is, hogy két ban­da külön cirkuszt szervezett a népnek, mert kellettek a sza­va­zatok.

És íme, megérett a gyümölcs.

Augusztus 15-én a majláti temp­lom búcsújának miséjén kongott az Isten háza.

Márpedig a templom, az is­ko­lával karöltve, egyik legfontosabb meg­tartó erőnk. Az a hely, ahol hét­ről hétre, szertartásról szer­tartásra szól a lelkész Isten né­péhez. Az egyetlen olyan hely, ahol mindig többen vannak, mint a gyűlések akármelyikén, és ahol ékes magyar nyelven ápolják lelkeinket.

De a XXI. század rohanó ma­gyarjának egyre nagyobb há­nya­da járja a maga csábítások uralta tévútját.

Megítélésem szerint nem a föld­művesek hiányoztak 15-én a maj­láthfalvi templomból, hanem a maj­látiak, a földművelésből, ke­reskedésből, oktatásból, gyó­gyí­tásból, fúrásból, varrásból, fa­ra­gás­ból élők mindannyian. És enn­ek legfőbb okozói szerintem azok, akik immár négy évtizede vi­lági népünneppé akarják a temp­lombúcsút változtatni, de nem képesek rá, mert nem örök értékek, az istenhit őrzése hajtja őket, hanem a haszonszerzés.

Szerencse, hogy Majláthfalva ilyen szempontból egyedi Arad megyei hely.

Pécskán a temetőkápolna Nagy­boldogasszony-napi búcsú­ján száznál többen élték át a bú­csú misztériumát, és gondolom, Nagy­varjason is megtelt Isten háza.

Ideje lenne visszatérni a nép­hez, és annak megtartójához, ked­ves néphepajos elöljárók!

Reménykedhetem csupán, hogy ez a majláti eset valóban rend­hagyó, tehát egyedi, és a leg­közelebbi, valamint a további Nagy­boldogasszony-napi bú­csús szent­miséken – nemcsak a va­sár­napra vagy szombatra eső­kön, ha­nem a többieken is – meg­telik a temp­lom a falu római ka­tolikus, magyar lelkeivel és elöljáróival.

 Nagy István