Irány Kröllwitz, avagy kell-e úriember-villamosvezető?

Egyik este Arad színház előtti villamosmegállójába érve a kalauz eloltotta szerelvényének fényszóróját, s ezáltal a gyér fényben is olvashatóvá vált (merthogy a lámpa nem vakította el a várakozók szemét) a szerelvény első ablakába kitett, a villamosvonal számát feltüntető megvilágítatlan tábla. 

Egy középkorú hölgy, aki az oltás előtt ugyancsak meresztette a szemét a közelgő járműre, hálásan rebegte: ez a vezető egy igazi úr.

Hasonló úriemberekre nagy szükség volna a jelenlegi körülmények között. A villamosok tekintélyes részének számát este ugyanis nehéz „felfedezni”, az utasok nem egyszer egymást kérdezgetik, hogy most hányas villamos futott be? Pedig a kocsi elején, fent, középen van egy (normális körülmények között) megvilágított ablak, amelyet direkt úgy és arra alakított ki a gyártó, hogy oda a villamosvonal száma kerüljön, ami sötétben akár messziről is látszik, közelebbről, a megállóban mindenesetre jól kivehető.

Már ha nem Aradon vagyunk, hanem, mondjuk, Prágában vagy Brüsszelben.

Vagy másutt, de Európában.

Azt már elérte Aradon a villamosközlekedés, amit valamikor el se tudtunk volna képzelni, hogy a megállókban kifüggesztett, kevés kivétellel be is tartott menetrend szerint járjanak a szerelvények. Amit elvileg és gyakorlatilag könnyebb lenne megoldani, a szerelvények nappal is, sötétben is jól látható számozását (elől és jobboldalt), amihez néhány plusz tábla, meg villanykörte kellene, és persze a kalauz „úriembersége”, abban gyengén állunk, mindamellett, hogy némelyik – kivételnek számító – szerelvényen ezt is megoldották.

A címben szereplő Kröllwitz egyébként kelet-németországi város, Halle egyik külvárosa. A felirat egy Aradon közlekedő, Németországban kimustrált Tatra villamoson felejtődött, elől, fenn, középen, ügyesen kivilágítva – ott, ahol a villamos számának kellene állnia.