Iskola évfordulók lázában

A tanévnyitásra befejeződött a Moise Nicoară Főgimnázium restaurálása. Örömmel tapasztaltam, hogy igencsak mutatósra sikerült. Ez már önmagában is nagy szó, hiszen az utóbbi időben három épületről állítható nyugodt szívvel ugyanez. 

A városháza tanácsterméről és előcsarnokáról, illetve a hajdanvolt Salacz (Vasile Alecsandri) utcai bérházról (Fenyves Károly tervezte). Ráadásul egy hónappal a határidő előtt végeztek a részletekre is kiterjedő felújítással, ami ugyancsak említésre méltó szeretett városunkban, amelyben, ha ilyen körültekintő gondoskodás övezné a leomlás veszélyeztette belvárosi magánházak tornyait, akkor már egy kissé hátradőlhetnénk azzal a sanda reménnyel, hogy hátha megoldódik az épületkarbantartás a privatizációs visszaigénylés óta tartó 22-es csapdája.

A szóban forgó aradi elit iskola idén 140 éves. Lehet, hogy a kerek évfordulóktól terhes idei esztendőben eddig nem sok figyelem irányult erre az egyáltalán nem mellékes eseményre, de még hátra van az évből néhány hónap, amikor, meggyőződésem, előtérbe kerül az országos szinten is kimagasló oktatási intézet múltja, jelene. És ebből nem maradhat ki az 1873–1919 közötti majd fél évszázad sem, amikor az aradi oktatásnak ez a fellegvára Királyi Főgimnázium, illetve a vele egy fedél alatt működő Állami Főreál néven a Lajtától a Keleti-Kárpátok könyökéig később fényes egyetemi karriert befutó tudós tanárok, tankönyvírók és kiváló növendékek sorával gyarapította a közéletet.

Az idén 140 éves iskolának adományozta Vásárhelyi János az Orczy-hagyatékkal kiegészített könyvtárát, amely 22 ezer kötetből állt, közöttük számos roppant értékes ősnyomtatvánnyal, és itt mutatta be Eötvös Loránd találmányát, a torziós ingát az aradiaknak. Az 1902-ben megrendezett Nemzeti Szalon képeit is, megfelelőbb bemutató tér híján, itt csodálhatták meg a szépművészet szerelmesei.

Ekkoriban tanított itt Márki Sándor, Jancsó Benedek, Antolik Károly, Boros Vida, Burián János, Ioan Iosif Goldiş, Nesnera Aladár, Kuncz Elek, Kara Győző, Krenner Miklós, Fischer Aladár. Ez utóbbi három innen került át az impériumváltás után az idén 90 éves Római Katolikus Főgimnáziumba, melyet a minorita rendtől kapott telken az aradi magyarság önerőből épített fel, hogy hajlékot biztosítson a középfokú oktatási intézet nélkül maradt diákjainak. Fischer Aladár több mint két évtizeden át, heves történelmi szélviharok között vezette biztos kézzel az intézet hajóját. Egyszer talán egy regényt is megérne ez a korszak, az iskolaépítéssel és talpon maradással járó sziszifuszi erőfeszítés, hiszen az idén 140 éves iskola elvesztésével mindent elölről, pontosabban a nulláról kellett kezdeni.

És később legalább még egyszer…

A helyi magyarság összefogása nélkül ez eleve kudarcra lett volna ítélve.

Nos, döntsék el az arra legérdemesebbek, hogy akkor mi hogyan állunk? Hány esztendős az aradi magyar tannyelvű gimnáziumi (líceumi?) oktatás? Hiszen még is nem szóltunk a minoriták Templom (L. Blaga) utcai iskolájáról, amely 1848 után gimnáziummá nőtte ki magát, és amelyet jó ideig dr. Lakatos Ottó rendházfőnök, Arad első komoly monográfiaírója igazgatott. Mert akkor már 170 év körül járunk, és immár joggal kérhetünk helyet a nagy múltú erdélyi oktatási intézetek sorában.

A Csiky 90 éve viszont egy küzdelmes korszak élethű társadalmi tükre. És bizonyság arra, hogy voltunk, vagyunk és leszünk e tájon.

Remélhetőleg, még jó sokáig.