István

A mai ember számáraIstván azonban jóval többet szimbolizál: o az államalapító király, az állam megszervezoje és megerosítoje, a központi hatalom megteremtoje, mindannak a létrehozója, ami nélkül elképzelhetetlen volt az ország önállóságának és függetlenségének biztosítása. Akár a történész, akár a politikus szemével néznénk munkásságát, egyaránt hatalmas életmuvet vehetünk számba.

“Emeljék fel azok testét, akik Pan­nó­ni­ában a hit mag­­vát el­vetették, és az or­szá­got a hit hirdetésével ön­­tözték, hogy õket a leg­na­gyobb tiszteletben tart­sák és mél­tó tisztelettel il­les­sék.” VII. Gergely pápa já­rult ilyen sza­vakkal hozzá I. István szent­té avatásához. A pápa több mint kilenc és fél évszázaddal ezelõtt mindenekfölött a “hit magvának el­vetõjét” látta a magyarok el­sõ szentjében és elsõ szent királyában, akit 2000-ben egyéb­ként a konstan­ti­nápolyi ortodox pát­riárka is szentté nyil­vánított, így õ az el­sõ, aki a nagy egy­ház­szakadás, közel ezer esz­tendeje a katolikus és az ortodox hívõk szá­mára egyaránt szent. Amikor azonban az egyházi szervezet kialakításában játszott kie­melkedõ szerepérõl beszélünk, rögtön hoz­zá kell tennünk: ezzel hatalmas kul­turális missziót is teljesített, de legalábbis el­indított, hiszen az apátságok, kolostorok a mûvelõdés szellemi központjaivá váltak az ott mûködtetett iskolák révén. Egy nép soha nem lehet meg kimûvelt fõk nélkül, de ez a szükség akkoriban, egy évezreddel eze­lõtt, az európai betagozódás kor­sza­ká­ban fokozott mértékben jelentkezett. 

A mai ember számára István azonban jóv­al többet szimbolizál: õ az államalapító ki­rály, az állam megszervezõje és meg­erõ­sí­tõje, a központi hatalom megteremtõje, mind­annak a létrehozója, ami nélkül el­képzelhetetlen volt az ország önál­ló­sá­gának és függetlenségének biztosítása. Akár a történész, akár a politikus szemével néz­nénk munkásságát, egyaránt hatalmas élet­mûvet vehetünk számba. S magyarság nagy, egyetemes ünnepén emlékeznünk kell arra, hogy István személyében a tör­ténelmi pillanat magaslatán álló, annak kö­vetelményeit felismerõ államférfit tisz­te­lünk, aki elindította a magyarságot a mo­dern nemzetté válás hosszú és nem egy­szer rögös útján. Az utódának szánt fiához in­tézett Intelmei, amelyet nemcsak kie­mel­kedõ irodalmi alkotásnak tekintenek, so­kan a világ második alkotmányának is, ma is megszívlelendõ tanulságokat tar­talmaznak az országvezetés, az uralkodói (ma így helyettesíthetnénk be: államfõi, vagy politikusi) magatartás alapvetõ elveit, kö­vetelményeit illetõen. Vagy nem lenne más, jobb a világ, ha “szelíden, alázattal, harag és gyûlölködés nélkül” mun­kál­kod­nának az országok vezetõi – népeik és or­szágaik javára?