Jelenkori sóhivatalok

A sóhivatal valamikor a középkorban, sőt még azt követően is igen fontos szerepet töltött be a magyar (de nem csak!) királyi államigazgatásban. A só bányászata és forgalmazása királyi kiváltság volt. A hivatalok intézték a társadalom számára oly fontos só bányászását, annak szállítását és értékesítését. Hogy az elnevezés mikor alakult át a magyar nyelvben a bürokratikus, lehetetlen, megoldhatatlan ügyekkel foglalkozó intézmények szinonimájává, azt nem tudnám megmondani. 

Tanulmányaim során az egyetemi tanáraim a jelenkori történelemben evvel a kifejezéssel a felesleges szószátyárkodást, a helyben forgó topogó politikai ügyintézést (tárgyalást) illették. Haszontalanságára klasszikus példának hozták fel a két világháború között működött Népszövetséget. Azon a fórumon (például) éveken keresztül arról vitáztak a japánok Kínát lerohanó háborúja kapcsán, hogy meghatározzák az agresszor fogalmát. Mire dűlőre jutottak, a japán hadsereg már elfoglalta Mandzsúriát, azt követően pedig kitört a második világháború. 

A fenti példa nyomán szinte magától adódik (legalábbis számomra) a párhuzam a Népszövetség és a jelenkori nemzetközi szervezetek tevékenysége között. Ez utóbbiak között elsősorban az Egyesült Nemzeteket és az Európai Uniót említeném. Mindkettő olyan messze áll az alapító okmányukban belefoglaltak teljesítésétől, valamint a világ lakosságának elvárásaitól, mint Makó vitéz Jeruzsálem kapujától. 

Az ENSZ és az Európai Unió olyan hatalmas bürokratikus testületté vált, amelyben sok-sok száz kiküldött (ENSZ) vagy megválasztott (EU) képviselő, s velük a jól fizetett sokezres kisegítő testület osztja a semmit. Az utóbbiaknál gondoljunk csak a titkárokra, titkárnőkre, fogalmazókra, tanácsadókra, szinkrontolmácsokra, irodavezetőkre és azok beosztottjaira. Egy vízfejű szörnyeteg, amelynek tagjai a közemberek pénzéért immár évek hosszú sora óta nem tudnak felmutatni semmit. Pardon, ez utóbbi nem egészen igaz, mert milliárdos nagyságrendű pénzeket osztanak szét sokszor elképesztő marhaságokra. (Lásd klasszikus példának az uborka hajlásszögének megszabását, avagy a házi sertéstartás előírásait) vagy mostanság a kilátástalan ukrajnai háború finanszírozását sokkal fontosabb helyekről elvont forrásokból. Az EU parlamenti küldötteinek, vezetőinek (élén az elnök asszony) milliárdos szőnyeg alá söpört korrupciós ügyeit már nem is számítom ide. (A világhálón a Patrióta egyik összeállításának a címe az volt, hogy Akik szétlopják Brüsszelt. Abban szerepelt a következő információ miközben Eva Kaili milliókat vágott zsebre, a németországi tanároknak tilos elfogadni diákjaiktól egy csokor virágot!) 

Szóval sóhivatal. Az egykori sóhivatal jelentős gazdasági hasznot hozott az államkasszának. Az említett fórumok jelenlegi gazdasági megvalósításai eltörpülnek az okozott veszteségek mellett. Európa versenyképtelen szereplőjévé vált a világgazdaságnak. A jólét paradicsomának tartott vezető nyugati országokban jelentős a gazdasági recesszió, s avval együtt csökken a lakosság életnívója. Ukrajna felvétele az EU-ba tönkretenné az egész kontinens mezőgazdaságát. 

Az oktalan illegális migráció csak fokozza az társadalom elszegényedését. A németek arról panaszkodnak, hogy a bevándorlók százezres, milliós tömege megelégszik a havi segéllyel (állítólag 800 euró), meg az ingyen lakással, nem hajlandó még a befogadó ország nyelvét sem elsajátítani. A befogadó ország törvényeinek a betartása szóba sem kerül. Belgiumban most akarják megvonni a munkanélküli segélyt azoktól, akik húsz (!) éve nem dolgoznak.  És nem csak az afrikai és ázsiai migránsok, de még az ukrán menekültek sem hajlandóak munkát vállalni. Németország mellett több nyugat-európai államot (Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium) az iszlámizálódás fenyeget. A masszív bevándorlás támogatásával az EU vezetői saját nemzetük sírját ássák meg. De mit nekik Európa!

Történik ez úgy, hogy közben Manfred Weber az Eu parlamentjében arról szónokolt, hogy a kontinensen nincs jövője a nemzetállamoknak, nincs helye a nemzeti szuverenitásnak.

A történelem során a sóhivatalok akkor szűntek meg, amikor a kapitalista gazdálkodás uralomra jutásával megkezdődött a szabad kereskedelem. Hogy a jelenkoriak haszontalanságára mikor jön rá a társadalom, azt megjósolni sem tudnám. Mindenki számára jó lenne, ha mihamarabb.