Keményebben!

A parlamenti választásra készülődve írtam egy jegyzetet. Aggodalmamat fejeztem ki, hogy nem sikerül majd mozgósítani a magyar szavazókat, kevesen fognak elmenni a szórványból és a székelyek közül leadni voksukat a nemzetiségi képviselő-jelöltre.  Kétségeimet avval indokoltam, hogy látványosan csökkent a bizalom a választott képviselőink iránt. Az elmúlt negyedszázadban ugyanis annyiszor átvert bennünket a román hatalom, s a parlamentben ülő képviselőink nem tettek semmi érdemlegeset ellene, eltűrték a kisemmizésünket. Jól átgondolt politikai okból a jegyzet nem jelent meg. Most némileg átfogalmaztam.

Egyetlen példaként a magyar egyetem visszaállításának kérdését említhetnénk. A kormányzás első évében, 1996-ban a pártkoalíciósaink (hangzatos ígéreteik ellenére) lesöpörték az asztalról. Egy év múlva a Petőfi-Schiller Egyetem meséjével áltattak minket. Akkor kellett volna határozottan cselekedni, azonnal kilépni a koalícióból. Egy néhai aradi politikus helyi interpellálásunkra avval érvelt, hogy mi buktassuk meg a kormányt, s üljünk át a Nagy-Románia Párt vezette ellenzékhez? Számukra, lehet, kényelmetlen lett volna, de a gesztus bizonyságot tett volna a szövetség bátorságáról, képviselőink elhivatottságáról. Egy ilyen lépést követően a magyar képviselők támogatására (szavazatára) igényt tartó következő kormányok már nem mertek volna ugyanolyan nacionalista politikát folytatni.  

Legyünk őszinték, és ismerjük már el ország-világ előtt: akkori vezető politikusaink többsége behúzta fülét, farkát, s meghúzódott a jó meleg (politikai) langymelegben, sütögette kisebb-nagyobb pecsenyéjét. Egyesek beálltak a hatalom szekerét is tolni bukaresti barátaiknak. Ők lettek a Székelyföldön „az Isten druzsbája” (láncfűrésze) vagy „az árvízi hajós”. S ezt a közember nem felejti, nehezebben megy el szavazni azokra, akik annyiszor cserbenhagyták!

Az elmúlt évek bebizonyították: ha akkor merészek vagyunk, most talán lenne egyetemünk is, kisebbségi törvényünk is. És talán egyházaink is visszakapták volna elkobzott javaikat, nem gördítenének minduntalan akadályokat felekezeti iskoláink működése elé sem.   

Szóval keményebben, határozottabban kellene fellépni a következő parlamenti ciklusban. Ha kell, akkor látványos kivonulással a parlament üléséről, ha kell, írott, sok tízezer aláírással megtámogatott petícióval az európai fórumokhoz fordulni, ha kell utcai tüntetést szervezni. És ha kell, polgári engedetlenségre szólítani az egész Székelyföldet, a romániai magyarságot. Tudassa már valaki a hatalomba évtizedek óta betonozódott saját politikusainkkal is: nem az ő simulékonyságukra, bratyizásukra van szükségünk. Fiatalabb és merészebb politikusokra! Mert hamarosan lecsenghet az a bizonyos óra, s mi ugyanoda jutunk, mint a hazai németek vagy izraeliták alig fél évszázad alatt. Nekik volt hova menniük, mi itt szeretnénk maradni. Ezt egyértelműen tudatni kellene a bukaresti urakkal is. Fiúk, keményebben. Akár csendben megjátszani „a jó lapjárást”, de ha kell, akár az asztalt csapkodva is!