Ki kit, mennyire?

Egy orosz állami felmérés szerint jelenleg közel 80 (79,6) százalékos Putyin támogatottsága. Ami azt jelenti, hogy az orosz nép négyötöde egyetért Ukrajna lerohanásával, illetve a „speciális hadművelettel”.

Magam többször leírtam: nagyjából megbízom a statisztikákban – jobb megoldás nem lévén –, bár ismertem már akkoriban is Churcill volt brit miniszterelnök, a második világháború kétségtelenül egyik legjelentősebb személyiségének (állítólagos) megjegyzését: csak azokban a statisztikákban bízom, amelyeket magam hamisítok.

Most azt olvasom egy ENSZ-kimutatásban, hogy Ukrajnát a háború kezdete óta 3,5 millió menekült hagyta el.

S mindjárt azt kérdem: miért nem az ukránok tették közzé az adatot (az ENSZ ezeket csak közvetve tudhatja), hisz az Ukrajnával szomszédos országok – mondjuk Románia, Magyarország – felé menekülőkről, elméletileg, pontosabb adataik lehetnének?

Ami tény, az tény: a háború sújtotta övezetből százezer- vagy milliószámra menekültek el elsősorban a gyermekeiket féltő anyák. A fiatalabb – 18–60 közötti – férfiaknak, hacsak nem a zöldhatáron menekültek, nem adatott meg az eltávozás lehetősége. Ha lehetővé vált volna, ki tudja, mekkorára nőtt volna az eltávozottak száma.

Normális gondolkodás szerint az emberek többsége nem akar háborúzni bizonytalan, halállal, életre szóló sérülésekkel is végződhető – meg felmérhetetlen anyagi, nehezen helyrehozható károkkal járó összecsapásokban. De ha muszáj, hát muszáj.

Arról, tudomásom szerint, nincs megbízható statisztika, hogy a harcoló felek közül hányan indultak „önként és énekelve” egy borzalmas, csak vereséggel végződhető háborúba.

Arról viszont hallottam – teljes mértékben elfogadhatónak, megérthetőnek és ésszerűnek tarthatóan –, hogy számos orosz kiskatona nem „motivált” ebben a háborúban, azaz nem hiszi, hogy igaz, jó ügy érdekében harcolna.

A képlet azonban nem ilyen egyszerű.

A római – alapelveiben ma is érvényes – jog szellemében az Audietur et altera pars, görögből származó bölcsesség szerint azt mondanánk: „hallgattassék meg a másik fél is”.

Ebben a háborúban azonban úgy tűnik – nem először a történelemben –, hogy süketek párbeszéde zajlik (elnézést fogyatékkal élő honfitársaimtól!), hozzáértő jeltolmács nélkül.

Tegnap több „csúcs” is helyt kapott Brüsszelben, Európa egyik fővárosában.

E sorok írásakor, déli 12 óra után valamivel nem ismerem a végső eredményeket. De (sajnos) azt gondolom és hiszen: nem jutottak igazi, bölcs döntésre.

A bölcs döntés, szerintem, az lenne, hogy „aknástalanítsák” a terepet, tért teremtve a további tárgyalásokhoz.

A nukleáris háború, amit az orosz fél (szerintem abszolúte meggondolatlanul) előre vetített, teljes abszurdum. De húzódjak védállásba: magam azt sem hittem, racionális meggondolásokból, hogy Ukrajnában háború törhet ki.