Ki korán kel…

Bizony, aranyat lel. És ha nem hiszik, járjanak utána.

A szervezetem úgy döntött, elég neki öt óra alvás, korán reggel felébreszt, nem hagy békésen aludni. Egy darabig zavart, próbáltam erőszakkal lecsukni a szemem, de vannak helyzetek, amikor hiába ellenkezünk. Mit is tehetnék hajnali hatkor? – suhant át az agyamon. Hát elmegyek szaladni. Ebben az órában az ég alja már világosodik, a nap első sugarai még csak készülődnek, de már nincs sötét. Ilyenkor még friss és tiszta a levegő, mozdulatlan a város, nem járnak autók, néhány munkába igyekvőn kívül mást nem látni. A város központjában utcaseprők köszönnek rám, hálásan üdvözlöm én is őket. Figyelem a férfiakat, hogy milyen gondos odafigyeléssel seprik össze az eldobott szemetet. Aki nem kel korán és nem indul el a város utcáin, sosem látja, tapasztalja ezt.

Kicsit odébb, a főutcán, éppen virágzik a hárs. A hajnali frissességben olyan illatot árasztanak virágai, mintha parfümös boltba tévedne az ember. Csak lélegezni kell, jó mélyeket, és a boldogsághormonok azonnal tombolni kezdenek az agyban. Egy másik csoda, egy másik érzés, ami nem talál, nem tud ránk találni álmunkban.

A mozgás öröme is magával ragad. Mosolyogva szaladok, és rámosolygok mindenkire, aki szembejön. Kezd ébredezni a város, néhány kedves, rég nem látott ismerőssel is találkozom. Néha egy-egy duda is felharsan, autókból integető ismeretlenek, természetesen férfiak. Nem zavar, minden gesztust élvezek, nem haragszom senkire, harmóniában vagyok a világgal. A folyóparton a földig hajoló szomorúfüzek alatt még fokozódik az érzés, a nap már forrón süt, folyik rólam a verejték. Semmi nem tud kizökkenteni ebből a harmóniából, a természet megannyi csodája elkápráztat. Aki a természet közelében él, boldog ember. Aki a mozgást választja, boldog lesz. Ki korán kel és reggeli sétára indul, meglátja a város másik arcát.