Kis területek, nagy gondok

30 évvel a véres háború után ismét nyílt területi vita keletkezett Argentína és Nagy-Britannia között a Malvin/Falkland-szigetek hovatartozása kapcsán. 

Cristina Fernandéz de Kirchner, Argentína szépséges államelnök asszonya ugyanis az új év elején ismét hangoztatta országa területi követelését, amit David Cameron, Nagy-Britannia skót nemzetiségű miniszterelnöke határozottan elutasított, a fegyveres ellenállást sem zárva ki.

A vita akár nevetségesnek is tekinthető, hiszen a 12 000 négyzetkilométer nagyságú és 2800 lakosú szigetcsoport, melyet a britek Falkland Islands, az argentinok, pedig Islas Malvinas néven emlegetnek, aligha adhat okot két olyan világszinten jelentős ország (mindkettő tagja a világ legjelentősebb 20 országa klubjának, a G20-nak) összecsapására. A szigeteken nyersanyagok nincsenek, területük kb. akkora, mint két romániai megyéé, lakosságuk viszont egy nagyobb faluval, vagy mondjuk egy aradi utcáéval egyenlő. Stratégiai fontosságuk mégis jelentős, a Falkland/Malvin-szigetek az Antarktisz kapuja, a jég borította óriási kontinens feltárásának irányítópultja.

Buenos Aires a földrajzra és a történelemre hivatkozik: a szigetcsoport 500 kilométerre fekszik az argentin partoktól és 14 000-re Nagy-Britanniától, s az 1833-as brit katonai megszállás előtt politikailag Argentínához tartozott, csekély lakossága (akkoriban még kevesebben voltak) pedig spanyol nyelvű telepesekből állt, akiket a britek elűztek és skótokat telepítettek helyükre. A tizennyolcadik-tizenkilencedik században ugyanis a hatalmas gyarmatbirodalmára való tekintettel Nagy-Britannia rátette a kezét a világ szinte valamennyi stratégiai fontosságú területére: Gibraltár, Málta és Ciprus a Földközi-tengeren, Szuezi-csatorna, Fokföld Afrika déli csúcsán, Szingapúr és Hong-Kong Ázsiában stb. A Falkland/Malvin-szigeteket is a déli Atlanti-óceán fölötti uralom végett foglalta el.

London szemében az argentinoknak kedvező történelem és a földrajz eltörpül a demokratikus elvek mellett. Szívesen lemondanának bármikor a szigetekről Argentína javára, amennyiben az ottani maréknyi lakosság is azt kívánja. Csakhogy a skót telepesek leszármazottai fanatikusan Nagy-Britannia pártiak, hallani sem akarnak Argentínáról.

A maréknyi Falkland/Malvin-szigetbéli lakos tehát komoly fejfájást okoz Londonnak, amely nélkülük simán megegyezne Buenos Airesszel. Így viszont kevesebb, mint 3000 ember akarata tüske két nagy ország viszonyában.

Nem ez az egyetlen eset, amikor London szívesen lemondana az oly problémás birodalmi morzsákról, de a helyiek nem engedik, jóformán túszul tartják a brit kormányt.

Gibraltárt, például, Spanyolország követeli Nagy-Britanniától – ez amúgy Európa egyetlen nyílt területi követelése. A kb. 40 000-es lakosú városka lakosságának többsége spanyol nyelvű, földrajzilag pedig egyértelműen Spanyolországhoz kapcsolódik. London ezt is szívesen odaadná Madridnak, ezen birodalmi morzsa is amolyan púp a hátán, a második világháború után sok annál fontosabbról mondott le önszántából. Néhány évvel ezelőtt London meg is egyezett Madriddal Gibraltár átadásáról, (lényegében ugyanúgy, ahogy 1997-ben átadta Hong Kongot Kínának), de a demokrácia megtorpedózta. Spanyol kulturális és nyelvi kötődésük ellenére, Gibraltár lakosai hallani sem akarnak Spanyolországról, foggal-körömmel ragaszkodnak a fejlettebb Nagy-Britanniához. A London–Madrid-egyezmény hírére több mint 10 000-en (a lakosság kb. egynegyede) Londonba utaztak és napokig tiltakoztak a hátuk mögött kötött megállapodás ellen, népszavazást követelve. Végül Londonnak nem volt mit tenni, s engedett a gibraltáriak nyomásának, esetleges népszavazás esetén az égvilágon semmi esély sem lenne a spanyol uralom elfogadására. Gibraltár brit fennhatóság alatt maradt, szinte London akarata ellen.

A gibraltári precedens után nemcsak Gibraltár lakossága, hanem a Falkland/Malvin-szigetbéliek is árgus szemmel figyelik Londont, nehogy hátuk mögött elárulja őket. A demokrácia elkötelezett híveként Londonnak nincs választása, maradéktalanul be kell tartania a népakaratot, még ha ez jelentős anyagi költséggel jár is, semmilyen hasznot sem hoz, de annál többet ront a kétoldalú kapcsolatokban.

Megoldás aligha körvonalazódik, legalábbis a közeljövőben. Talán hamarabb bomlik fel maga Nagy-Britannia Skócia függetlensége révén, mintsem a két távoli gyarmatmaradvány kikerülne London kötelékéből. Tavaly ősszel David Cameron ugyanis két éven belüli függetlenségi népszavazás kiírásáról állapodott meg a skót autonóm kormány vezetőjével, s a 2014 őszére tervezett urnás konzultáció kimenetele roppant bizonytalan. Holott Skócia elszakadása nemcsak Nagy-Britannia megszűnéséhez vezetne, hanem az államterület közel egyharmadának és a jelentős Északi-tengeri kőolajkincs elvesztését jelentené.

Pragmatikus szempontból aligha a legjobb kimenetel. Csakhogy a demokrácia, a népakarat fölülkerekedhet a pragmatikus számításokon. Még Londonban, a kapitalizmus és az üzlet fogalmának szülőhazájában is.