Kiutasítás

Románia a napokban kiutasított egy orosz diplomatát, a bukaresti nagykövetség katonai attaséjának helyettesét. Az indoklás szűkszavú: az 1961-es bécsi megállapodás megszegése. A közelebbi pontos indokot vagy ürügyet talán az utókor, esetleg, megtudhatja.

Az mindenesetre szembetűnő, hogy a kiutasításra nem sokkal azután került sor, hogy Csehország 18 orosz diplomatát nyilvánított nem kívánatos személynek, azzal vádolva őket, hogy közük lett volna 2014-ben a csehországi, vrběticei fegyver- és lőszerraktár felrobbantásához.

Orosz részről a válasz nem maradt el: a szuverén államok közötti szokásos eljárás szerint 20 cseh diplomatát utasított ki az ország moszkvai követségéről. Szlovákia és három balti állam szolidarizált Csehországgal, maguk is kiutasítottak orosz diplomatákat. Most Románia is csatlakozott – és ebben az összefüggésben az intézkedést aligha lehet a véletlen művének tekinteni, egyértelműen jelzi, hogy az illető országok között megromlott a diplomáciai viszony.

Hogy mit követett el a bukaresti orosz nagykövetség katonai attaséjának helyettese, nem tudni. A román sajtó nagyobbik része szerint az intézkedés egyrészt nem több a prágai kormánnyal való szolidarizálással (mindkét ország NATO-tag), másrészt azzal is összefüggésbe hozzák, hogy a román külügyminiszter nyilvánosan összeszólalkozott az orosz nagykövettel a krími orosz csapatösszevonások és a kilátásba helyezett orosz–ukrán (Romániát is esetleg érintő) konfliktus kapcsán. A dolognak, mint utólag kiderült, sokkal nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Némelyek azonban tudni vélik, hogy az attasé-helyettes romániai államtitkokat próbált megszerezni, illegális módon.

Hogy a nagykövetségek mindenütt a világon, amióta csak léteznek, információkat gyűjtenek székhely-országukról és azokat saját hazájuk felé továbbítják, köztudott, és nem minősül törvénytelennek. A diplomáciai testületek működésének megvannak a nemzetközileg elfogadott szabályai, bár politikai és diplomáciai körökben teljesen egyértelmű, hogy ezeket, ahol lehet és szükségesnek vélik, unzsenír megszegik.

A hírszerzés rendszeres és állandó, ha nem is hangoztatják – a komolyabb titkosszolgálatokkal rendelkező semleges, sőt szövetséges, baráti országok között is. Jó, de a nagykövetség nem titkosszolgálat, hangozhatna az ellenérv. Persze nem – de hogy egy nagykövetség hány alkalmazottja végez lényegében titkosszolgálati tevékenységet, azt a testület tagjai, sokszor maga a nagykövet sem tudják. Magasabb szintű játszmáról van szó, s nehéz megmondani, végső soron ki irányítja a játszmát.

Nyilvános csak az, ami – többnyire a sajtó közvetítésével – a nagyközönség elé kerül.

Ha hivatalos forrásból származik az információ, nem több, mint amennyit közölni akarnak, és abban a megközelítésben, amelyet jónak látnak.

Aztán az ellenoldal belelát, belemagyaráz annyit, amennyit akar, amennyit érdekei megkívánnak.

Kedves Olvasó, nincs rendkívüli helyzet: hasonlók már számtalanszor előfordultak, s lesznek majd a jövőben is. Kiutasítottak, kölcsönösen, néhány diplomatát. Jönnek helyettük mások, az „egyensúly” majd, időlegesen, helyreáll. Fátylat terítenek rá – időlegesen, legalábbis.

Az aggasztóbb az, hogy a kölcsönös bizalmatlanság, feszültség, politikai játék marad az emberiség nagy, megoldatlan, a politikai szembenállásnál is fontosabb problémái közepette.