Kivégzés

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága szerdán elutasította az oklahomai halálraítélt, Benjamin Cole fellebbezését; védői szerint a férfi nem beszámítható, súlyos mentális gondokkal küzd – írja a CBS News, mint ahogy az rtl.hu-n olvashattuk.

Cole a halálsoron várja a kivégzését, amelyet a tervek szerint csütörtökön méreginjekcióval kellett végrehajtani.

Az 57 éves Cole megölte 9 hónapos lányát. A vád szerint a férfi erőszakkal hátrahajlította a csecsemő testét, akinek ettől eltört a gerince. Az apát idegesítette, hogy a baba hangosan sír, miközben ő videójátékozik.

Kivégzése már a hatodik Oklahomában azóta, hogy az állam 2021. októberben újra elkezdett halálos ítéleteket végrehajtani.

***

Hogy szabad-e, erkölcsös-e a halálos ítélet, ma sem befejeződött vita tárgya.

Egykoron nem volt igazán téma a fővesztés jogosságát – annak különböző kivitelezési módozataival (lefejezés, keresztre feszítés, halálra kövezés, kerékbetörés, akasztás, agyonlövés stb.) – megkérdőjelezni. Persze vitatták (utólag főleg vitatják), hogy az éppen sorra került kivégzett esetében jogos volt-e a maximális büntetés.

Azt, ugye, aligha mond(hat)ja manapság valaki, hogy a máglyahalált halt Jean d’Arc (a későbbi Szent Johanna) vagy Giordano Bruno elvetemült bűnöző lett volna. Az akkori időkben ártatlanok (az indoklás szerint a kor eszméivel szembeszállók, illetve jogos hazafiságuk mellett stb. kiállók) is lehettek áldozatok, mint ahogyan a későbbiekben is. Elég csak a II. világháború korszakában a sztálini és hitleri diktatúra sokmilliónyi áldozatát említeni, hogy a romániaikat (vagy magyarországiakat) már csak mellékesen említsem.

A kivégzésből indultunk, térjünk vissza.

A bibliai Ószövetség a „szemet szemért, fogat fogért” elvről beszél, ami azt jelenti: valamely bűntettért ahhoz hasonló válasz, megtorlás jár és jogos. Az Újszövetség a „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”-lel válaszol, Krisztus emberiségért vállalt mártíromságából kiindulva.

Az emberiség történelmi tapasztalataiból egyértelműen arra a következtetésre juthatunk, hogy az erőszak erőszakot szül, a „szemet szemért” lehet jogos, de nem biztos, hogy célravezető, s inkább a békülékenyebb, a legtöbbször ésszerűbbnek tűnő kenyérrel-visszadobálás az igazi megoldás a racionális ember számára.

De hol vagyunk mai világunkban az ésszerűségtől?

Még mindig a kivégzésnél tartunk.

Az emberi civilizáció (talán hamisan) tekintett bölcsőjének számító Európában évek, évtizedek óta nem végeztek ki bírósági ítélettel embereket. Romániában 1990-től, s a következő évi alkotmányban szentesítették a jogot. Nem mintha azóta ilyen-olyan formában maffiózók, érdekszövetségek nem végeztek volna ki embereket. (Lásd az aradi pár év előtti, máig megoldatlan autórobbantást.)

De még mindig nem vagyunk a végén.

Jogos-e, indokolt-e a kivégzés intézménye?

Szembemenve az aktuális törvénykezéssel – lehet, hogy felelősségre vonnak érte?! – azt mondom: igen!

Ha egy elvetemült, visszaeső, a társadalomra messzemenően káros és javíthatatlan bűnözőről van szó, mindenképpen. 

Persze tudom, hogy ennek megállapítása nehéz, idő- és pénzigényes stb.

Azt is tudom, hogy némely „bűnözőkről” egy-két évtized múltán derült ki, hogy tkp. ártatlanok. A felelősség óriási.

No de ha semmi kétség nincs a bűnösség felől, indokolt-e a vádlottat évekig, évtizedekig eltartani az állam költségén, hatalmas, a társadalom zsebére menő pénzeken? Avagy a minél hosszabb szenvedés, büntetés elvét akarná-e a közösséget képviselő állam érvényesíteni?

***

Ha a cikk elején említett polgárt Oklahomában kivégezték, nem hullatok könnyet miatta. Van Ukrajnában pillanatnyilag több száz ukrán és orosz nemzetiségű kiskatona, polgári személy, gyermek és nő, akikért sokkal indokoltabb lenne könnyet ejteni.