„Kozmetikázás”, helyesebben csonkítás

Évtizedek óta folyik a városunk utcáin a fák elleni pusztító hadjárat. A múlt század nyolcvanas éveiben, újságírói kérdésemre válaszolva egy városi pártvezető elvtárs elmagyarázta, hogy azért vágják ki az úttest melletti fákat, mert féltik az „elvtárs” (értsd diktátorunk) életét, nehogy egy fa lombjai közül valaki merényletet kíséreljen meg ellene. Gyermekes magyarázat, de ő mindezt komolyan értette! (Vagy ezt kapta pártfeladatként!) Amennyiben állítása igaz lett volna, úgy (mondjuk) a repülőtértől a központba bevezető egykori Fejsze (most Dorobanți) utca fáit kellett volna csak kivágni. De ugyanabban az időszakban a láncfűrészek, fejszék áldozatai lettek (csak példakánt) az egykor Választó/Varjassy Lajos (most Andrei Șaguna) és a Mikes Kelemen (most Mihail Kogălnicesanu) utcák árnyas fasorai is. A mindenkori városvezetés parkolóházak vagy garázsok építése helyett az olcsóbb megoldást választotta: felszámoltatta a zöldövezeteket, s azok használatáért parkolási díjat szedett be. 

Mindez most jutott eszembe, amikor szerte a városban folyik az utcai fák „karbantartása”. Kérdésemre korábban egy szakember ezt kozmetikázásnak (románul toaletizare) nevezte. Bevallom, nekem, sok más természetbaráttal együtt belefájdul a szívem az évek óta elkövetett barbarizmus láttán. Mert a cselekedet lénygében mészárlás, a növényzet ésszerűtlen, barbár megcsonkítása, sőt kiirtása. 

Kétségen kívül, a város fái is megkövetelik a tavaszi gondozást: a száraz ágak lemetszését, a járókelőkre, a gépjárművekre veszélyes ágak eltávolítását, a növények formájának alakítását. De amit a városi kertészet alkalmazottai immár évek óta a város utcáin folytatnak, az felháborító. A fák többségéből csak csonkok maradnak meg, valamennyi ágtól megfosztják őket. Ha egyáltalán magukhoz térnek (olyat is tudok, amely a következő tavaszon már nem éledt fel, kiszáradt), akkor talán évek múlva jutnak el addig, hogy egy valamire való, a levegőt szűrő, árnyat adó lombkoronát növesszenek. 

És ha az útszéli fák megnyírására netalán tudnának magyarázatot adni a városi illetékesek, a két belvárosi park, a Salacz és a Baross (most Eminescu és Török Zsolt) fáinak szakszerűtlen megcsonkítására aligha. Minden park elsődleges funkciója, hogy jobbítsa a település levegőjét, árnyat nyújtson az ott megpihenőknek. Az említett parkokban (talán) évek múlva lesznek olyan területek, pihenőpadok, amelyek fölé majd árnyas lomb borul. Addig? 

Néhai kedves barátommal, Buda Bujorral sokszor megfordultunk a városban, sokszor jártuk együtt a temetőket is. Mindig felháborodott azon, hogy milyen állapotba kerültek. Mert a város két legnagyobb temetőjének sétányait valaha árnyas gesztenye- vagy jegenyefák övezték. Azokból már hírmondónak sem maradt egy sem, de ami szomorúbb: csak itt-ott ültettek helyükbe fiatal csemetéket. Mindkét sírkert egy árnyék nélküli kőrengeteg lett. 

Barátom viszont sohasem felejtette el, hogy az Alsótemetőben (Pomenirea) felkeresse Arad egykori főkertésze, Jánosi József sírját, s ott fejet hajtson. Ő mondta, hogy az illető volt a város utcáinak, tereinek igazi gazdája, aki tudta, hogyan kell a növényzetet gondozni. Igaz, tette hozzá: az ő keze alatt újaradi sváb asszonyok dolgoztak, akik betartották utasításait. Ezt azért említem meg, mert szinte bizonyos, hogy a munkát elvégző szakképzetlen munkások semmiféle kiképzést nem kapnak. A láncfűrész kezelésére vonatkozók kivételével. Aki kételkedik a leírtakban, kérem, menjen végig az újaradi úton a Romana (Vörös Ökör) tértől a hídig. Nézze meg az út jobb oldalán, a tömbházak előtt meredező csonkokat. Vagy az egykori Királyi (most Moise Nicoară) Főgimnázium közelében, illetve a volt Munkásotthon (most speciális poliklinika) „szakszerűen” kezelt zöldövezetet. Az egykori árnyas, egészséges akácfákból a mellékelt képen látható tönk maradt, majd azt is eltávolították. Hasonlóan a tőle néhány méterre állt szomorúfűzből is. És az idősebb egyedek mellett fiatalabbak, alig tíz centiméter törzsátmérőjűek is a láncfűrész áldozatai lettek. Az egykori zöld oázis most sivatag. (Csak zárójelben jegyzem meg: évek tapasztalata mondatja velem, hogy a kiültetett idősebb vagy fiatalabb csemeték többségét csak a Jóisten öntözi. Mivel mifelénk a Mindenható évek óta csak csepegteti a csapadékot, a többség elszárad.) 

Európa országaiban évente megválasztják az év fáját. Bizonyosan állítom: Arad közterületeiről egyetlen egyed sem kerülhetne be még a jelöltek közé sem. Sajnos!