Lehet-e megbocsátani?

Hallgattam, néztem a televízióban a Zarándok.ma nagyböjti ráhangoló sorozatban az egyik soros előadó atya minapi eszmefuttatását a megbocsátásról, majd két napra rá az ellenségeink iránti szeretetről. Az általa elmondottakban keresztényekhez szóló krisztusi tanítás mondatainak a magyarázatát: bocsáss meg mindenkinek, még legnagyobb ellenségeidnek is. Az irántuk érzett könyörületből még mondj is értük imát. (Példaként említette II. Szent János Pál pápa megbocsátó börtönlátogatását az ellene merényletet elkövető Ali Agcsa cellájában.) 

Elgondolkozom azon, hogy olykor még a leghívőbb kereszténynek is milyen nehéz megfelelni ennek az isteni elvárásnak. Talán könnyebb olyan személyeknek megbocsátani, akik a mindennapi életben neked keresztbe tettek, ellened áskálódtak, munkahelyeden megfúrtak, netalán annak idején jelentést írtak az illetékes hatóságnak, talán nyilvánosan is megaláztak. Néhai Kovách Géza ebből a megfontolásból nem akarta kikérni saját szekuritátés iratcsomóját. Nem akarta tudni, ki (kik?) írt(ak) róla jelentést, és abban mit! Minek haragudjak valakire, akit egy alkalommal megszorongattak a fogdmegek, s akkor aláírt bármit az önmaga vagy a családja védelmében? – indokolta. Igaza volt! 

De lehet-e megbocsátani olyan, ezreket, tízezreket, olykor milliókat elpusztíttató hóhér diktátoroknak, mint volt (csak néhányat említve a történelemből)) mondjuk a vérengző francia jakobinus diktatúra teljes vezetősége, az osztrák Julius Haynau táborszernagy, a múlt században Hitler, Sztálin, Mao, Pol Pot, vagy éppenséggel Ceaușescu és Kádár János. És velük együtt az egykori kommunista országok vezetői? 

Továbblépnék a történelemben. A józanul gondolkodó európaiak számára nyilvánvaló, hogy az egykor keresztény kontinens jelenleg erkölcsi végveszélybe sodródott. Sírásói sokan vannak, de közülük (véleményem szerint) a főszerepet mindenképpen két német politikusnő játszott és játszik: Angela Merkel korábbi német kancellár és Ursula von de Leyen, az Európa Bizottság jelenlegi elnöke. Nehezen tudom elképzelni, hogy a kontinens keresztényei szívből fakadó buzgó imát mondanának értük és az őket körülvevőkért. Azért, hogy a Mindenható bocsássa meg bűneiket.

Mert ők nem olyanok, mint a Krisztust gyalázó, őt megkínzó és keresztre feszítését követelő jeruzsálemi csőcselék, Illetve a különösen kegyetlen ítéletet végrehajtó római katonaság. Akikért Krisztus még a keresztfán is úgy imádkozott az Atyához, hogy bocsásson meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Az előbb említette jelenkori vezetőink és velük együtt az Európa Unió szinte teljes vezérkara viszont pontosan tudja, mit tesz, és kinek az érdekében. Ők bűnösebbek Júdásnál, a Megváltót harminc ezüstpénzért eláruló apostolnál. 

Emlékezzünk: az utóbbi megbánta tettét, s a lelkiismeret-furdalása elől szégyenében az öngyilkosságba menekült. Az Isten útjai kifürkészhetetlenek – mondja a szólásmondás, ezért ebből kifolyólag megkockáztatom azt a feltételezést is, hogy a Mindenható, a tettének megbánása láttán (lehetséges) megbocsátott Júdásnak is. 

Magam, hívő keresztényként tiszta szívből tudom csodálni azokat az európai őslakos polgárokat, akik a keresztény Európa tudatos tönkretevői (kimondom: elveszejtői) bűnbocsánatárét, lelki üdvéért el tudnak mondani egy őszinte imát. Tudom: az Úr minden emberi lényt egyformán szeret, de az irántunk való türelmének, jóindulatának is vannak határai. A kontinens jelenlegi vezetői messze túllépték ezeket a határokat!