Leszereplés

Megbukott a szakszervezeti tiltakozással felturbózott ellenzéki bizalmatlansági indítvány. Melynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Sorozatos öngólokkal az ellenzék – különösen a PSD – ismét leszerepelt. A puszta számok alaposan aláásták hitelességüket, miután Ponta a szavazás előtti napon azt állította, hogy már csak 3 szavazat hiányzik. Vonalhúzásnál azonban nem 3, hanem 17 szavazat hiányzott – több mint a nyáron, amikor az előző bizalmatlansági indítványnál csupán 8 szavazattal volt kevesebb. Ha nem fitogtatták volna szám-izmaikat, bölcsebbek maradtak volna.

Mennyire bízhatnak ezután az ellenzék szimpatizánsai a siker esélyeiben?

Főleg, hogy a szintén nagydobra vert szakszervezeti tiltakozás is jóval kisebbnek sikerült, mint ahogy behangoztatták. Előzetesen 80-100 000 tiltakozót említettek, a téren viszont a csendőrség szerint alig gyűlt össze 30-35 000 ember, a szakszervezetek szerint közel 100 000-en voltak – az igazság valahol a kettő között lehet –, noha a szakszervezeteken kívül a PSD saját pártapparátusát is mozgósította! Hitelességük itt is jobban járt volna, ha nem isznak előre a medve bőrére, s nem említenek számokat.

Mert a 30-35 000, de akár 100 000 tiltakozó nagyságrendekkel marad el, például, a Franciaországot hetek óta megbénító milliós megmozdulásoktól.

A teljesíthetetlen ígéreteken kívül az ellenzék azáltal is leszerepelt, ahogyan a PNL és a PSD még egymással civakodtak a hatalmi pozíciókon.

Csakhogy a bizalmatlansági indítvány bukása a hatalomnak is inkább kudarc, mintsem diadal. Az árulást csak drasztikus módszerekkel sikerült megakadályozni, nem érvekkel. Mennyire szilárd az a hatalom, melynek honatyái egyszerűen nem tudják, miről szavaznak, vagy szigorú felügyelet nélkül hajlandók árulóvá válni? A belső nézeteltérések és a bizalom hiánya aligha kedvez a jövőben a törvényhozási és a kormányzási tevékenységben. A hatalom kivédte ugyan az ellenzék és a szakszervezetek ostromát, saját gyengeségét azonban nem.