Lomtalanítás

Évente egyszer minden budapesti kerületben világraszóló esemény a lomtalanítás. Nálunk általában ősszel, így november tájékán esik meg a dolog. Ilyenkor felbolydul a környék. Akinek kidobni valója van, év közben rakosgatja, tologatja, teszi-veszi, és várja a nagy napot. Ilyenkor egy meghatározott estén a fölöslegessé vált bútorokat, háztartási és egyéb eszközöket, lomokat kitesszük a kapu elé a járdára, aztán másnap reggel jönnek a kukásautók, és mindent elvisznek, amit év közben nem.

És persze nagy esemény ez bizonyos társadalmi rétegnek, akik ilyenkor egész éjjel az utcákat járják, kisteherautókkal, mikrobuszokkal, személyautókkal, sőt, van, aki biciklin tolja, vagy kézben cipeli a frissen szerzett zsákmányt. A kapuk előtt a kupacok szétszóródnak, a „lomizók” keresnek, mint a turkálóban, ami nem kell félredobják, így pár óra alatt teljesen elborítja a környéket a szemét.

Persze vannak egészen jó dolgok is, az ülőgarnitúrától a szekrénysorig, működő háztartási gépek, játékok, ruhák...

A lomizók többnyire csapatokban járnak, van, aki kikeresi, van, aki őrzi a kincseket, amíg a társuk odaér az autóval. Közönséges halandónak nem ajánlott keresgélni, mert ha talál valamit, és észreveszik a „profik”, egykettőre elszedik tőle, ha ellenáll, meg is verik.

Ügyes lomizó egy helyes lakást tud berendezni a gyűjtögetésből. De van egy másik üzletág is, ami ugyanilyen „jövedelmező” lehet, ha a polgár ügyes.

Elmesélem, hogy jártam tavaly ősszel. Nem sokkal azelőtt elhunyt Édesanyám lakását kiürítettük, ki mit kívánt megtartotta közülünk, némely dolgokat elajándékoztunk, de így is maradt a lomtalanításra is. Többek között két kopott perzsaszőnyeget is kitettem – majd jó lehet valakinek, gondoltam. Másnap reggel megyek kifele, hát látom, terebélyes nemzetiségi asszony ott trónol a ház előtt, öreg, kopott fotelben, körülötte mindenféle holmi, ruhák, cipők, táskák, és az én két szőnyegem is. Megállított. Mint kiderült, ezeket a dolgokat el akarta adni.

– Naccsága – mondta negédesen –, nézze meg ezt a szép szőnyeget! Semmi baja, még tiszta jó, most olcsón adom, ötezerért viheti a kettőt! Na! Ne hagyja ki, ilyet nem kap sehol!

Azt hittem, megöl a röhögés... Szóval, megvehetem a két ócska szőnyeget, amit este kidobtam... potom ötezerért...

– Jóasszony – mondtam neki –, nekem ez nem kell. Én dobtam ki!

Nézett rám, mint akinek a szájából kiütötték a vajas kenyeret, aztán elfutotta a pulykaméreg:

– Mit ácsorog itt, ha nem akar venni semmit? Takarodjon innen! Hé, Gazsi, gyere má\' ide...

Kis híján kikaptam saját házunk kapujában a kidobott szőnyeg miatt...

Hát így megy nálunk a lomizás. Aztán másnap reggel jönnek a kukások, olyan is volt, hogy azokat is meg akarták verni a holmiért... Összeszednek és elvisznek mindent, és egy évre vége a Kánaánnak.

Zárójelben megjegyzem: kopott szőnyegeinket a húgom két hét múlva a Lehel-piacon látta, ott árulták... már csak háromezerért...