Magyarország (ferde) német szemmel

A joviális „Pußta–Gulasch–Tschikosch–Tschardasch–Julischka–Marischka”-klisé végérvényesen a múlté. De nem egy európai társnemzet régi és új szellemi értékeinek emblémája lép helyébe, hanem egyfajta modernizált változata annak a primitív torzképnek, amelyet tájékozatlan és elfogult kora középkori német szerzetesek rajzoltak eleinkről. 

 Nézem, ahogy a német köztévé esti hírműsorában a berlini magyar nagykövet magyarázkodik. „Többet nem fog előfordulni…” – mármint a pályaudvari káosz Budapesten, a migránsokkal teli vonatok átengedése Bécs és München felé, melyért az újságíró őt kérdőre vonta. Kíváncsi volnék, hogy az új román nagykövet – aki mellesleg német állampolgár is – hogyan szólalna meg ebben a helyzetben. Abból, ahogy a román diplomácia (államelnöktől külügyminiszteren át a nagykövetségekig) reagált akár a francia elnök vagy sajtó Romániát sértő kijelentéseire a  nyugati koldusmaffiák esetében, el tudom képzelni. Egyébként a volt román elnök, bár pályán kívülről, épp a minap jelentette ki, hogy Románia ne fogadjon be migránsokat: „Nu e jocul nostru.”

Nincs új a sápadt európai nap alatt. 1943-ban, a  doni katasztrófa után a német hadvezetés és hivatalos propaganda – már csak azért is, hogy saját népe felé magyarázza bizonyítványát – a szövetséges magyar, román és olasz csapatokat tette felelőssé a front összeomlásáért. A tragédiát elszenvedő 2. magyar hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv erre napiparancsban bélyegezte gyávának katonáit, Antonescu marsall viszont azonnal Berlinbe repült, és a Führernél az asztalt verve kérte ki ezt a minősítést magának és hadseregének. Sapi sat.

A német közvélemény formálói, a közszolgálati televíziók éppúgy, mint a sajtó zászlóshajói – a müncheni, baloldali Süddeutsche Zeitung, a hamburgi, liberális Die Zeit és a frankfurti, konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung – (bel)politikai irányvonaluktól függetlenül évek óta egymással versengve bírálják tévedésektől és csúsztatásoktól sem mentes, meghökkentően kemény hangvételű hírekben(!), tudósításokban és kommentárokban Magyarországot, kormányzó pártját és személyesen miniszterelnökét. Az országokon – tehát őrzött, s többnyire igen szigorúan őrzött határokon – át hónapok óta, növekvő számban Európába özönlő ázsiai és afrikai emberáradat kapcsán ez a tendencia erősödött.

A fokozódó káoszt bemutató filmfelvételek kísérőszövegében többnyire megértő megjegyzések hangzanak el a görög, macedón, szerb hatóságokról  és lakosságról, viszont szinte sosem mulasztanak el valami terhelőt mondani a „nacionalista jobboldali” magyar kormányzatról, hatóságokról, rendőrségről. Magyarország kap a fejére, ha visszatartja a migránsokat, és akkor is kap, ha továbbengedi őket! Felróják, hogy kerítést épít déli határán, miközben Spanyolország afrikai területe és Marokkó között évek óta áll ilyen akadály. Szemébe vágják, hogy nem megfelelően kezeli a naponta ezrével érkező migránsokat. Vagyis nem a nyugati – német és osztrák (a francia nem számít!) – standardnak felelnek meg fogadóállomásai és táborai. Az már nem összehasonlítás tárgya, hogy a magyar állam költségvetése vagy polgárainak átlagjövedelme töredéke a nyugati megfelelőknek. Nem átallják leírni, hogy Magyarországon nemcsak a kormány, hanem a lakosság egy része is idegengyűlölő, és tettleg bántalmazza a vándorlókat, akárcsak a rendőrség. Bezzeg Németországban – ahol a hivatalos média szerint csak idén közel négyszáz bevándorlók elleni atrocitást (köztük súlyos gyújtogatásokat) regisztráltak – „a lakosság nagy része szörnyülködve veszi tudomásul az [ezek szerint tőle függetlenül] növekvő idegengyűlölő erőszakot”.

Egy tipikus mondat a tévétudósításból: „A háborús menekülteket Budapesten káosz fogadja.” Tehát nem miattuk alakult ki. Aztán a szörnyű budapesti képek után bejátsszák a szírekkel teli vonatok beérkezését a müncheni főpályaudvarra, ahol végre ételt-italt, emberi szót kapnak, perecet és plüssmackókat osztogatnak nekik. A diadalittas kommentár szerint – míg a boldog migránsok Németországot hozsannázzák – a németek a vendégfogadás, a Willkommenskultur példáját adták.

Kiknek is?... Mert azt már tényleg az elszólás (Freud szerint nagyon is releváns) kategóriájába sorolom, hogy az egyik német tévébemondó azt találta mondani: Budapest nem engedi továbbutazni a menekülteket EURÓPÁBA. 

(Apropó, Európa. Micsoda kontraszt, hogy egyes román lapoknak a nyugati magyarellenes mainstreamet és a saját soviniszta uszításukat mesterien összekapcsoló anyagaira a kommentelők meglepően nagy része a magyarok iránti megértéssel, mi több, szolidaritással reagál! Azok is, akik megírják, hogy nem szeretnek ugyan bennünket, de most a határvédelem, a nemzeti érdekekért és a közös Európáért való kiállás kapcsán ezt üzenik: „VIVA HUNNIA!” „Bravo, Victor Orban!”)

Visszatérve a németekre: a magyarokról a romantika korában kialakított, és mintegy százötven évig, a rendszerváltásig használt joviális „Pußta–Gulasch–Tschikosch–Tschardasch–Julischka–Marischka”-kliséjük végérvényesen a múlté. De nem egy európai társnemzet régi és új szellemi értékeinek emblémája lép helyébe, hanem egyfajta modernizált változata annak a primitív torzképnek, amelyet tájékozatlan és elfogult kora középkori német szerzetesek rajzoltak eleinkről gyűlölködő krónikáikban. 

Miért nincs erre megfelelő, szakszerű, de szókimondó, méltóságteljes reakció? A világsajtó, és kiemelten a számunkra legmeghatározóbb német média szervezett, naprakész követése és releváns megnyilvánulásainak gyors lereagálása együttműködve a diplomáciával és a sok pénzért fenntartott külföldi kulturális intézményeinkkel, a nyugati magyarság (még meglévő) szervezeteivel? Csupa megválaszolatlan kérdés – akár a szigorúan ellenőrizetlen migráció esetében.