Meddig tart a háború?

Hogy a címbeli kérdésre válaszolni tudjak, Nostradamusnak, Baba Vangának vagy a híres (hogy is hívják?), ugyancsak elhalálozott román ortodox pópának kellene lennem.

Bár, őszintén szólva, mindannyian erősen homályosan fogalmaztak.

Amit biztosan tudok: az orosz–ukrán összecsapásnak egyszer vége lesz. Egy háborút mindeddig a történelemben a végletekig soha, semmilyen törzs, nemzet, ország, koalíció nem volt képes folytatni. Azért sem, mert egyszer kifogytak a tartalékok, fegyverek, a muníció, elhaltak a harcoló felek katonái, vagy, legyenek bármilyen hazafiak, beleuntak a vérontásba.

A jelenlegi konfliktus végét az hozhatja el, mondja egy okos elemző, ha 1. az orosz hadseregnek sikerül megtörnie az ukrán harci kedvet, vagy 2. ha a háborús veszteségek és gazdasági problémák megtörik Oroszország hajlandóságát.

Más – ugyancsak tudós – elemzők szerint egyik sem fog megtörténni az elkövetkező hetekben vagy hónapokban.

Az, hogy Ukrajnában jelenleg lövészárkokat ásnak (nem tudjuk, ez mennyire általános), egy elhúzódó háborúra enged következtetni.

Ami biztosnak látszik: az oroszok villámháborús elképzelése, a gyors – pár napos, legfeljebb hetes – győzelem teóriája jó egy hónap múltán dugába dőlt.

De akkor hogyan tovább?

Mint krízishelyzetben mindig és mindenhol az újabb időkben (hogy mit gondoltak a mondjuk, ókori vagy középkori tudományos elmék egy háborúról, azt legfeljebb több évtizeddel később tudhatta meg a világ), ezernyi elemző, teoretikus, egyetemi professzor, ilyen-amolyan volt fő-fő tisztségviselő, híresnél híresebb személyiség nyilvánult meg, online is. Vagy az egyik, vagy a másik irányban.

Aki olvasó eleve az egyik vagy másik tábor híve, könnyen eligazodhat.

De aki kívülről, felülről, el nem kötelezettként, racionális szemlélőként, mondjuk az emberiség (történelmi) szempontjából nézi a dolgokat?

Hogy álláspontjuk nem fog egybeesni, azt garantálni merném.

De beszéljünk a címbeli háború végéről.

Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara (egyes források szerint) tudni véli, mikor fog véget érni Ukrajnában a háború: az orosz propagandagépezetre hivatkozva május 9-én, a Győzelem Napján. E nap az orosz ünnepek egyik legjelentősebbike: a Németország második világháborús, feltétel nélküli megadását rögzítő dokumentum közép-európai idő szerint 1945. május 8-án 23.01-kor lépett életbe. (Moszkvában már május 9-én.)

Ezt feltételezve, de nem elfogadva (a klasszikus logika egyik, szónokoktól gyakran használt fordulata szerint) még van úgy másfél hónapunk a háború befejezéséig.

Sok, nagyon sok.

Amikor naponta emberek, katonák és civilek százai esnek áldozatul. És olyan anyagi károk keletkeznek, amelyeket az Oroszországra kirótt büntetéseket és azok Európára, a világra ható gazdasági következményeit számítva biztosan száz- (ha nem ezer-) millió dollárokban mérhetjük majd.

Mi lesz ezután?

A felmerülő lehetőségek közül (őrizzen meg bennünket jó sorsunk) a legborzasztóbb a nukleáris háború.

A normális ember joggal azt gondolhatná: ez lehetetlen. Annyira abszurd, hogy csak a legelvetemültebb gonosztevők gondolhatnak rá.

De hát ki méri manapság (meg minden időkben előttünk) az emberiség sorsát emberbaráti meggondolások alapján?

Egy nukleáris nagyhatalom (USA, Oroszország, Kína stb.) képes volna egyetlen gombnyomással atom (hidrogén, meg mifene)töltetű – szárazföldről, tengerről, tengeralattról, repülőgépről, netalán űrből – lövedékeket elindítani a valóságos vagy képzelt ellenség felé.

Magam nehezen tudok korlátolt atomháborút elképzelni. Egy globális egymásnak feszülés valamelyik vesztésre álló részese, ellenfele aligha habozna bevetni minden tartalékát.

Hogy az ellenfél (tökéletesnek mondott, hirdetett) elhárító rendszere képes volna-e minden, akármilyen irányból közelítő, akármilyen számú lövedékének elhárítására, az, szerintem, mese habbal.

A végső eredmény: mindkét fél legalább részbeni megsemmisülése.

Apokaliptikus állapot, amelyet néhány (amúgy művészileg igen gyenge) USA-film már előre vetített. Azokban bizonyos, fennmaradásukért küzdő emberi (rabló)hordák még megmaradtak.

Ma 2022 márciusának végén tartunk.

És arról filózunk, mikor lesz a háborúnak vége.

Ha holnap, szerintem már az is késő.