Miért a Világbank?

A június elsejétől életbelépő betegellátásra vonatkozó keretszerződés, pontosabban a kórházba utalások új rendszerével kapcsolatban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke, Lucian Duţă többek között az alábbi kijelentést tette: „Egy új technikáról van szó, amelyet 7-8 éve kellett volna alkalmazni, egy a Világbankkal közös projekt alapján, amely olyan mutatókat és normákat feltételez, amelyek alapján meg tudjuk határozni, hogy mi az a sürgősség.” (Realitatea) Rosszul fejezte ki magát, gondolhatnánk, de nem, hiszen 2011. január 11-én egy a HotNewsnak adott interjújában Duţă a következőket állítja: „Mi tárgyaltunk a Világbankkal és megkértük, segítsenek abbeli próbálkozásunkban, hogy kidolgozzuk az egészségügyi szolgáltatások alapcsomagját...”. Szóval a Világbankkal. Nem szakemberekkel, orvosokkal, esetleg ellesve a külföldön jól bevált orvosi, szakmai protokollokat, az ottani biztosítók által vállalt alapszolgáltatásokat. Nem. A Világbankkal. Ők mondják meg a tutit lassan minden téren. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap. Ők tudják, a bankok, mi a sürgősség és mi nem, mikor érdemes és mikor nem beutalni valakit, és mennyit kell a betegnek kórházban maradnia, 9 netán 9, 3 napot. A Világbank nélkül hogyan is tudnánk a szükségeknek megfelelően elosztani az általunk befizetett pénzeket? És miért is fizetjük (nem csekély összegekkel) az egészségbiztosító személyzetét, ha a Világbankra is szükség van, ahhoz hogy alapvető dolgokat meghatározzanak? És persze a Világbank sem ingyen, puszta jóságból, emberszeretetből, nagytestvéri gesztusként, hanem szépen megfizetve, szintén a mi pénzünkből, abból, amiből már a hónap első napjaiban sem jut analízisekre, ingyenes és kompenzált gyógyszerekre, a kórházi beutaltnak megfelelő gyógyszerre, néha kötszerre sem, rendes ételre, tiszta ágyra és szobára, elegendő ápolóra és orvosra és még sorolhatnám.  

Szóval a Világbank mondja meg a tutit, adja áldását vagy sem a betegellátás finanszírozására, annak milyenségére. Hogy az egészség is pénzkérdés, eddig is tudtuk, tapasztaljuk nap mint nap – egyre többet adva ki egyre kevesebbért. De most már azt is érteni kezdem, miért nem érdekli vezetőinket, a politikusokat, választott képviselőinket, hogy a fiatal, jó szakemberek, képzett orvosok sorra hagyják el az országot. Nem gond, majd kezelésbe vesznek a bankárok. Ők majd eldöntik, kit, mikor mennyi ideig kell beutalni. Ha másképp nem, hát a beteg pénztárcájának vastagsága alapján.