Műemlékvédelem

A megállapítás, hogy a hazai kultúrának és ennek keretében a műemlékvédelemnek rosszul áll a szénája, senki számára nem hat az újdonság erejével. Elég végignézni régebbi városainkat, majd mindenütt a romlás, pusztulás nyomai láthatók. Kivételes szerencse, ha egy-egy helység meg tud lovagolni egy alkalmi hullámot – Szebennek fél évszázad kellett volna, hogy úgy rendbe hozzák, mint ahogy megtették Európa kulturális fővárosává válása előtt. Kivételes szerencse olykor akad – a kolozsvári Mátyás-szobor restaurálásában például oroszlánrészt vállal a magyar állam –, ez azonban kivétel. A szabály az, hogy Romániában a műemlékekre, emlékművekre nagyon kevés a pénz. Az azonban, amit Kelemen Hunor kulturális miniszter a minap Zilahon (egy műemlék épület felújítása kapcsán) elmondott, még a jobban tájékozottak számára is kellemetlen meglepetés. Valahogy így fogalmazott: ha a kultúrára az ország a nemzeti jövedelem egy százalékát szánná, akkor a jelenleginél négyszer-ötször több pénz jutna a műemlékvédelemre. Amúgy a minisztériumnak országszerte mintegy harmincezer műemlékről kellene gondoskodnia, legalább felük sürgős felújításra szorulna, de háromszáznak se tudtak nekivágni. De hát mégis mennyit fordít az ország jelenleg a kultúrára? Nem könnyű megmondani, mert a 2010-es költségvetésben ilyen tételt külön nem láttunk – kultúrára, egyházakra és kikapcsolódásra (ez vajon mit jelent?) kis híján 2 milliárd lejt. A Kulturális Minisztérium költségvetése minisztere szerint (aki bizonyára tudja) kevesebb 700 milliónál, ami az ország 101 milliárdos büdzséjének valóban nincs egy százaléka. Hogy mégis mekkora súlyt fektetünk a kultúrára, ahhoz egy összehasonlítás: az ország a börtönök fenntartására a 700 milliót szépecskén meghaladó összeget költ.Több lenne a bűnöző, mint a kultúrember?  Ha a statisztika igazat beszél, az Európai Unió tagállamai kultúrára nemzeti jövedelmük 1,2 százalékát költik. A kultúra másutt is mostohagyerek, ha valahonnan vágni kell, hát az a kultúra, amelyről egy hírhedt diktátor azt mondta: kinyílik a bicska a zsebében, ha arról hall. Nekünk pedig elszorul a szívünk, ha törődés hiányában napról napra tönkremenő műemlékeket látunk.