„Nem fér bele a keretbe”

Ez nem a reklám helye, most mégis előhozakodom a kedvencemmel: a Duna tévében szereplő kis aranyhörcsöggel, aki némi ropogtatnivaló répában reménykedik, elvárná a gondoskodást a gazditól, de attól tart, hogy az már nem fér bele a keretbe, vagyis nem telik rávaló.

Minden bizonnyal az ő füléhez is eljutott a megszorítások híre, hogy spórolni kell, lefaragni a költségeket, vége a dőzsölésnek, eljött a böjt ideje.

Ámbár ami a dőzsölést illeti, nem sokan dicsekedhetnek azzal, hogy az eltelt évtizedek alatt megártott volna nekik a jólét, és elcsapta a hasukat a sok kövér falat. Azzal sem, hogy a dekával mért „porcióból” aranyhörcsögöt is etettek, pedig az aranykorszakban az igazán dukált volna.

Jelenleg azonban nem ez a mi fő gondunk. Hanem az, hogy folytatódnak a megszorítások, és ma is a kiszolgáltatottak tömegén csattan az ostor. A munkahelyi elbocsátások, a tanügyet fenyegető létbizonytalanság, az iskolaösszevonások, a nyugdíjak megadóztatásának híre félelmet vált ki az emberekből, és ezt még fokozza a hatalmat gyakorlók részrehajlása, harácsolása. Látnivaló, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét, az ügyeskedők, a befolyással bírók megtalálják a kiskaput, kisiklanak a törvény karmai közül.  

Megdöbbentő, hogy vannak ebben az országban speciális, több ezer eurós nyugdíjat élvező emberek, és vannak a létminimum alatt tengődők, akik talán egyenként többet dolgoztak életükben, mint a kiváltságosok együttvéve. Milyen érdemeik lehetnek a kiváltságosoknak, hogy rászolgáltak a busás jövedelemre, s abból lefaragni azok sem akarnak, akik megtehetnék? Kik azok a „szupermenek”? Nobel- vagy Béke-díjasok? Feltalálták a rák ellenszerét? S ha igen, miért ne ismerhetnők meg őket, mint például az ország leggazdagabb polgárainak névjegyzékét, amit időről időre a sajtó is leközöl?! Miért takargatják az ismeretlenség leplével a speciális nyugdíjak birtokosait, hadd büszkélkedhessen velük az idős, sok emberéletet mentő orvos, az évtizedekig három műszakban dolgozó szövőnő, a szilikózistól szenvedő bányász, az öreg traktorista? Ők biztosan népszerűsítenék, és  elkérkednének vele, hogy kortársai voltak a „legeslegeknek”...

És most, lám, a kétségbeesett pénzfelhajtás odáig terjed, hogy a kis nyugdíjak megadóztatását – holott átlagban számítva sem több az 160 eurónál – maga a pénzügyminiszter szellőzteti meg, mintegy tapogatózásként, majd a gyors társadalmi reakcióra a miniszterelnök cáfolja. Enyhén szólva már a szándék is kiérdemli a tapintatlanság nagydíját. Az iskolaösszevonások terve nemkülönben. Tanerők, gyermekek, családok életkörülményeit nehezítené, nem utolsósorban pedig a magyar oktatási rendszer létét kérdőjelezné meg – és nemcsak a szórványban!

Sokan aggódunk az iskoláinkért. Lenni vagy nem lenni? – erről van szó, hisz félő, hogy a szülők a könnyebbik megoldást fogják választani, ha kenyértörésre kerül a dolog.

Minden megszorító változtatás igazolható, ha okosan érvel a politikus. Az egyszerű észjárású ember mégis azt mondja rá, hogy „értem, értem, csak föl nem foghatom”. Számára a kérdés továbbra is kérdés marad: a speciális, több ezer eurós fizetések, illetve nyugdíjak hogy férnek bele „a keretbe”?

Ha elfogadható választ nem is, némi magyarázatot ad rá a reklámbeli kis aranyhörcsög: ”Ilyenek ezek, csak magukra gondolnak.”