Népesedési kihívás

Történelmi minimumra csökkent a születések száma Magyarországon, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye szerint tavaly 72 ezer gyerek született, 5500-zal kevesebb, mint 2024-ben, és több mint 20 ezerrel kevesebb, mint az elmúlt másfél évtized csúcspontját jelentő 2016-ban és 2021-ben. Ezzel az anyaország összlakossága 9,49 millióra csökkent.

Amióta 1949-ben elkezdték évente vezetni a statisztikát, ez volt a valaha mért legalacsonyabb szám, az éves születések száma először esett 75 ezer és másodszor 80 ezer alá. A rendszerváltás idején még 125 ezer körül alakult, 1998-ban esett először a százezres küszöb alá, az utóbbi évtizedben 90 ezer körül stabilizálódott, a százezres szintet azonban még véletlenül sem sikerült elérni. 2021 után viszont romlott a tendencia, 2022-ben 88 491, 2023-ban 85 225 gyerek született, 2024-ben 77 511, tavaly pedig csak 72 ezer. 

Orbán Viktor prioritásnak tekinti a demográfiai válság visszafordítását, az utóbbi 15 évben széleskörű támogatásokon alapuló, részletesen kidolgozott családpolitikával ösztönzi a gyermekvállalást. El is ért bizonyos sikereket a népességcsökkenés megfékezését illetően. A demográfiai önfenntartás, vagyis az, hogy átlagosan minden nő 2,1 gyereket szüljön élete során, mégis fölöttébb ambiciózus célnak tűnik. Magyarország 1978-ban volt legutóbb önfenntartó, azóta a születési ráta folyamatosan csökkent, egészen 2011-ig, amikor 1,23-ra zuhant. Az orbáni politika nyomán azóta sikerült folyamatosan felemelni, 2021-ben 1,61-re emelkedett, azóta viszont ismét csökken, egészen a tavalyi 1,31-ig. A magyar termékenységi ráta még így is meghaladja az 1,27-es európai átlagot.

Tekintettel az európai országok hasonló társadalmi-gazdasági berendezkedésére, aligha tekinthető reális célnak, hogy Magyarországon kisüt a nap, miközben Európa szinte minden más országában tovább tombol a demográfiai vihar. A nyugati országok bevándorlással pótolják a demográfiai mélyrepülést, a lakosság statisztikai növekedése arra vezethető vissza, noha egyre nyilvánvalóbb, hogy ez nem megoldás, inkább további súlyos társadalmi feszültségek forrása.

Az önfenntartásra törekvő magyar megközelítés kétségtelenül helyes, mégis kérdéses, hogy anyagi támogatásokra épülő határozott családpolitikával elérhető-e. Az utóbbi évek kedvezőtlen fordulata erre utal, a nagyszerű állami támogatás egymagában nem elég. Alighanem mélyreható társadalmi szemléletváltásra is szükség lesz, a gyermekvállalás ugyanis nemcsak az anyagiaktól függ. Magyarország például könnyen kiheverte mindkét világháború és az 1956-os nagy kivándorlás okozta demográfiai veszteségét, a népesség tartósan növekedett, holott akkoriban semmilyen családtámogatási rendszer sem volt. Legfeljebb az „egyet az anyáért, egyet az apáért, egyet a hazáért” féle társadalmi elvárás. A huszadik század közepéig, összehasonlíthatatlanul rosszabb anyagi helyzetben, a 3-4 gyerekes nagycsalád volt általános, a hetvenes években pedig a kétgyermekes család. Ennek nyomán az anyaország lakossága az 1949-es 9,2 millióról 10,71 millióra növekedett 1981-re kizárólag természetes szaporulat alapján, úgy, hogy közben 1956-ban mintegy 200 ezren menekültek külföldre a forradalom vérbefojtása nyomán. 1981 óta viszont folyamatosan csökken. Bő negyven év alatt, békés időkben 1,07 millióval, ami nagyobb emberveszteség, mint a két világháborúban együttvéve! Sőt, a reális veszteség még nagyobb, a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején ugyanis több százezer külhoni magyar települt át az anyaországba.

Manapság sokkal jobb anyagi és fejlettségi körülmények között viszont még a hetvenes évek szintje is elérhetetlennek tűnik.