Olvasó-megkövetés

Nagyon nem füllik a fogam ennek a cikknek a megírásához. A legfőbb ok az, hogy elnézés kell kérnem a Tisztelt Olvasótól a több mint hete elkövetett súlyos tévedésért.

Ha csak magamról volna szó, üsse kő, nem először tévedtem meglehetősen hosszú pályafutásom alatt. De ezúttal már-már „háborús bűnről” van szó, azt írtam volt ugyanis, hogy „Nem lesz háború, emberek!”

Szilárd meggyőződéssel írtam le akkori cikkem címét, s az írásban foglaltakat. Nem hittem, hogy háborúra sor kerülhet – egy olyan háborúra, amelyben aligha lehet győztes, és amelyből mindkét (vagy több?) fél hatalmas – minimum anyagi veszteséggel fog kikerülni.

S lám, tegnap hajnal óta háború dúl Ukrajnában, amit, mondhatnám, „személyes sértésnek” veszek.

A „hogyan juthattunk el idáig?” kérdés, akárhogy is végződik a tegnap megkezdődött háború, évekre témát ad majd a politikai elemzőknek, történészeknek. Senki ne higgye – már megint jósolok, lehet, hogy melléfogok? – hogy egyoldalú, egyetlen szempontú, látószögű lesz az elemzés.

Pillanatnyilag, adott, ugye, Ukrajna – a megtámadott független, szuverén, Nyugat- és NATO-támogatta ország –, másfelől Oroszország a hozzá csatlakozott Fehéroroszországgal. Nyugati (NATO) nézőpont szerint egyértelműen agresszió történt.

Másfelől ott van Oroszország, amelynek elnöke kijelentette: „Az igazság a mi oldalunkon áll”.

A formális logika szerint nincs mód két, egymással szembenálló állítás igazságát vagy hamisságát eldönteni további információk, tanúk stb. nélkül. De hát a hasonló konfrontálódásokat soha nem a normális logika szerint játszották le vagy döntötték el.

Olvashatni már most (láthatólag nem oroszbarát!) kommentárokat, amelyek szerint lehetnek az Ukrajna utóbbi évekbeli magatartásában megnyilvánult, a nemzetiségek (például románok, magyarok, de mindenekelőtt az ukrajnai – és főleg kelet-ukrajnai szakadár köztársaságbeli lakosság jelentős hányadát alkotó oroszok) iránti nem éppen baráti magatartásban megnyilvánultak „árnyaló tényezők”.

Csak a történelemben teljesen járatlan ember hiszi (bár kismillió példa volt rá), hogy adott esetben ne lehetne képtelen érveket fabrikálni valamely, a nemzetközi normákkal ellenkező agresszió magyarázatára, igazolására.

***

A jelennél azonban majdnem mindig fontosabb a jövő.

A mostani háború – félve írom le, mert egyszer már melléfogtam –, nemsokára lecseng, győz a jobbik ész, és nem lesz világháború. Ha mégis, nem kell majd, nem lesz alkalom elnézést kérnem.

Ami teljesen biztos: nehéz idők köszöntenek a világra és Európára. És benne persze ránk is, Romániára.

A pillanatnyi helyzetre érzékenyen reagáló tőzsdék már tegnap zuhantak, a földgáz- és kőolajárak hetek óta az egekbe szöktek.

De lesz rosszabb is.

Európa gazdasága, mellesleg lakásainak melege, főleg Németországé tekintélyes mértékben az orosz földgáztól függ. Az amerikai cseppfolyós gáz importja (ami hatalmas függőséggel is járna), egyelőre leginkább leányálom, az alternatív energiák (nap- és szélenergia stb.) széles körű elterjedése pedig még évtizedek kérdése.

A jövő talán fényes, a jelen azonban zord és igen borús. A mostani háború kapcsán különösen.