Oswiecim

Csak halvány, tesséklássék visszhangja volt Romániában vasárnap a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjának.Január huszonhetedike, melyet az ENSZ 2005-ben emelt világemléknappá, többet érdemelt volna egy kötelező protokolláris, sablonos elnöki és kormányfői üzenetnél.Még akkor is, ha vasárnap nem a román szélsőjobboldali nézetek és veszélyes jelenségek előretörése miatt kapcsolták ki a római Colosseumnak a reflektorait, hogy teljes sötétségbe borítsák a világ egyik legismertebb és az európai kultúrtörténet egyik legreprezentatívabb emlékművét, ezért a magyarországi Jobbik követői a felelősök, és azok, akik a hatalmi oldalról az anyaországban összekacsintanak velük.Ne feledjük azonban, hogy fasisztoid, szélsőjobboldali, fajgyűlöletet keltő pártok és csoportosulások Romániában is vannak, s bár kiszorultak a parlamentből, semmi garancia arra, hogy nem erősödnek fel, annál is inkább, mivel első számú vezérük az államfői bársonyszék elfoglalásáról is álmodozik, nem elégszik meg azzal, hogy (szerintünk szégyenszemre) az Európai Parlamentben Romániát képviseli.És arról se feledkezzünk meg, hogy a holokausztban való román felelősséget még a rendszerváltás után is körömszakadtáig tagadták Bukarestben hazai államférfiúink és történészeink, hivatalos állásfoglalásukat csak erős nemzetközi nyomásra változtatták meg, azt is csak félhangon.Politikusoktól, történészektől ma is hallani olyan kijelentéseket, melyek az egykori román politika véres bűneit az oroszokra, németekre, magyarokra próbálják áthárítani, a hamu alatt továbbra is parazsat dobnak az elhamusított Antonescu-kultuszra, minimalizálni próbálják a transznisztriai román zsidóirtást, az erdélyi deportálásokat pedig csupán a Bécsi döntés következtében időlegesen visszacsatolt területekre korlátozzák.Persze nincs itt új a nap alatt: ugyanezzel a kettős beszéddel ítélte el Băsescu elnök a kommunista bűnöket is, s azt is csak nemzetközi nyomásra tette.Jó negyven évvel ezelőtt lengyel újságírók meghívására alkalmam volt meglátogatni az auschwitzi haláltábort, s az ottani, emberi ésszel felfoghatatlan szörnyűségek leírása után azt mondtam, hogy több cikket nem írok erről a döbbenetes embertelenségről.Megmondtam a kíséretemben lévő lengyel barátomnak is, hogy Auschwitzról  nem akarok többet hallani.Kollégám a számra tette a kezét, s azt mondta: Ne ejtsd ki többé e nevet.A lengyeleket az is zavarja, ha városaikat német néven emlegetik.Mint ahogy minket is zavarna, ha a Házsongárdi temetőben egy külföldi azt mondaná nekünk, hogy Cluj-Napoca-i sírkert.De e jogos nemzeti érzésnek semmi köze sincs a faj- és idegengyűlölethez.