Partiumról, Bánságról, helyünkről a nagyvilágban

Arad hosszú történelme során több malomkő között őrlődött. Az erdélyiség szelleméből ide, a végekre csak halvány fuvallatok érkeztek, a Bánság határa földrajzilag a Maros bal partjáig húzódott; a Partium szívverése Nagyváradról küldte impulzusait déli irányba több-kevesebb eredménnyel. 

Hol a mi helyünk?

Mielőtt megoldást próbálnék keresni arra, amire egyértelmű választ még másoknak sem sikerült adniuk, hadd szóljak egy olyan civilszervezetről, amely immár húsz esztendeje dicséretes eredményességgel igyekszik feloldani ezt a mesterséges választóvonalat, egy barikádra szólítani e földrajzi régiók szellemi „harcosait.” A példaértékű közös vezérmotívum pedig a műemlékek, megismerése, tudatosítása és védelme, nagyjaink szellemi örökségének megőrzése, terjesztése.

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság a hét végén Nagykárolyban megtartott évi vándorkonferenciája azt igazolta, hogy ez a civil mozgalom talán a legátfogóbban és a legpregnánsabban képviseli az erdélyi szellemiséget, hiszen pár éve kolozsvári értelmiségiek, jórészt egyetemi oktatók is bekacsolódtak munkálataiba, és mind nagyobb az érdeklődés az anyaország részéről is. Nem véletlen, hogy az idei konferenciát megtisztelte jelenlétével Magyarország konzulja és az anyaországi Honismereti Szövetség, valamint a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke is. 

Az egyre gyarapodó tagságú nagyváradi székhelyű Társaságban Arad és Temesvár képviselete prominens. Aradról nyolcan voltunk jelen, és nem túlzok, ha úgy értékelem, hogy évről évre hatékonyabban sikerül a köztudatba bevinni azokat az értékeinket, műemlékeinket, jeles elődeinket, akikről nem vagy alig rendelkezik ismerettel a közvélemény. Persze nem csak a konferenciákon, tudományos értekezleteken elhangzó előadásokkal, hanem a Partiumi lapok, illetve a könyv alakban megjelentetett és immár a 75. címhez eljutó Partiumi füzetek – sorozattal. A 20. évforduló alkalmából Megmaradásunkért címmel megjelentetett antológia jól tükrözi e két évtized erőfeszítését és eredményeit.

Az Egyesület történetét bemutató antológia előszavában az áll, hogy a Partium mindig mostohagyerek volt. „Nem tartozott igazából sem Erdélyhez, sem az anyaországhoz. Így kezelték, s most is így bánnak vele. Pedig nagy értékeket adott a nemzetnek.”

Arad vonatkozásában ez hatványozottan igaz. Nem ismernek eléggé minket, elődeink több nemzedéken át nem tudták eléggé reklámozni a várost, épületeit, nagyjait, sajátosságait, erényeit, elsőbbségeit. Kolozsvári és budapesti kutatók szinte megrohamozták a konferencia aradi résztvevőit, hogy városunkról, és vonzáskörzetéről szóló könyvekhez, kiadványokhoz jussanak. (Nagyváradhoz képest óriási a lemaradásunk!)

E téren mostanság történt némi elmozdulás, de még messze vagyunk attól, hogy Arad hírneve elérje azt a szintet, amit például a múlt századfordulón, Salacz Gyula bő negyedszázados polgármestersége idején megalapozott, és amelyre lehetett (volna), de lehet ma is érdemben építkezni.

Mert a Partium, de akár a Bánság fénye Arad szellemisége nélkül aligha elképzelhető.