Pingponglabda föderalisták és szuverenisták között

Végleg elutasította az EU bírósága a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést. Pontosabban annak kezdeményezőjének, a FUEN-nek (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) az Európai Bizottság elleni keresetét, melyben azt kifogásolták, hogy a brüsszeli testület nem hajlandó hatáskörébe venni az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét. 

A Minority SafePack révén EU-s szintű kisebbségvédelmi szabályrendszer létesült volna, amolyan uniós kisebbségi-minimum, melyet minden egyes tagországnak be kellett volna tartani. Vagyis lényegében kivonta volna a kisebbségpolitikát a tagországok hatásköréből, áthelyezve azt EU-s szintre, ahol teljesen másak az erőviszonyok, illetve a kisebbségekhez való viszonyulás. Az Európai Bizottság (EB) azonban elutasította ezt, tagállami hatáskörben hagyva a kisebbségvédelmet. A FUEN ezen döntés miatt perelte be Brüsszelt, s immár a fellebbezést is elveszítette.

Az EU-bíróság döntése hidegzuhany az EU-ban élő őshonos nemzeti kisebbségek számára, élvi és erkölcsi övön aluli ütés. A múlt heti ítélet semmibe veszi a FUEN által összegyűjtött több mint egymillió, az EU szinte valamennyi országából származó támogató aláírást. Az EU-bíróság az európai polgári kezdeményezés hitelességét is aláássa azzal, hogy elfogadja, hogy az EB immár az ötödik sikeres alulról szerveződött, állampolgári kezdeményezést utasítja el. Sőt, az Európai Parlament döntését is semmibe veszi, amely háromnegyedes többséggel támogatta a Minority SafePack-et. A döntés jelzésértéke még keserűbb – az EU politikai intézménye után immár a jogi testülete is cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket, vagyis olyan 50-60 millió EU-s polgárt. 

Bármennyire is elszomorító a minapi bírósági döntés, nem meglepő. Az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete igen eltérő Európában. A legtöbb nyugati országban értéknek tartják, gyakran tejben-vajban fürösztik őket, miközben keleten inkább veszélyforrásnak tekintik. Kelet-Európában a többségi állami nacionalizmus még mindig jelentős tényező. A legszélsőségesebb kisebbségüldöző azonban toronymagasan az a Franciaország, ahol a legtöbb őshonos nemzeti kisebbségi közösség él, erőszakos beolvasztásuk azonban az 1789-es forradalom óta állandó állampolitika. Párizs még a nemzeti kisebbség létét sem ismeri el, számára az ország valamennyi állampolgára francia, csakis francia és kötelezően francia, tűzzel-vassal hogyha kell.

A nemzeti kérdés továbbra is forró gesztenye Európában, még mindig óriási megosztó és konfliktus-teremtő potenciállal rendelkezik. A huszadik századi szörnyűségek után Európa jóformán nem tud mit kezdeni a nemzeti kérdéssel, tudomást sem vesz róla, a szőnyeg alá sepri vagy országos hatáskörbe dobja. A nemzeti kérdés annyira kényes téma, hogy Brüsszelben inkább kezüket mossák, nehogy felkavarják az állóvizeket.

Nemcsak a Minority SafePack kidolgozása jelentett volna óriási kihívást Brüsszelnek, hanem annak elfogadtatása a tagországokkal is. Borítékolható, hogy számos ország nem lett volna hajlandó lemondani szuverenitásáról Brüsszel javára ilyen kényes ügyben.

Aligha meglepő tehát Brüsszel struccpolitikája. Főleg ilyen válságos időkben, amikor az EU minden ízülete recseg-ropog, s számos komoly kihívással szembesül példátlan geopolitikai turbulenciák közepette. 

A hatáskörét amúgy lopakodóan kiterjesztő Brüsszelnek kisebb baja is nagyobb, mint felzavarni az állóvizet egy olyan üggyel, amit korábban sosem tudtak megoldani. Főleg, hogy ezzel – mérgezett ajándékként – politikai engedményt tesz a felerősödő szuverenistáknak, mindenekelőtt Budapestnek. Kezelje csak minden tagország saját hatáskörben a területén élő nemzeti kisebbségek ügyét. 

A Minority SafePack-et korábban jogi úton megtámadó Bukarestben és Pozsonyban alig bánják a tagországi szuverénizmus ezen formáját.