Politikusi illúziók

Hallgatom az orosz–ukrán háborúhoz kapcsolódó egyes nyugat-európai politikusok nyilatkozatait.  Egybehangzó vélemény, hogy a konfliktusban Oroszország végső legyőzéséig kell támogatni Ukrajnát. Hm… Elgondolkozom: ez esetben a végtelenségig (vagyis az utolsó ukrán zászló alatt harcoló katona haláláig?) tartó fegyverdörgésre számíthatunk itt a szomszédunkban. És csak remeghetünk, hogy ne terjedjen át a szomszédos országokra is. 

Nem azt taglalom, hogy a háborúban állók közül melyik félnek volt, van igaza. Az nem vita tárgya, hogy ebben a háborúban az orosz fél volt a támadó, hogy az orosz csapatok lépték át a közös határt. Az viszont kétségtelen, hogy az Oroszország végső legyőzéséről nyilatkozók nem ismerik sem az orosz történelmet, sem pedig az orosz néplélek hozzáállását az országot fenyegető veszélyhez.

Ha nyugaton ismernék az orosz állam történetét, tudniuk kellene, hogy annak során, sok-sok évszázad alatt még nem akadt olyan hatalom, amely saját területén legyőzte volna az orosz államot. Legyen annak államformája kenézség, nagyfejedelemség, cárság vagy bolsevizmus. Az orosz nép mindig egységesen összezárt az éppen hatalmon lévő vezetője mögött. Csak a legfontosabbakat említve: Dmitrij Donszkoj vezetésével a tatárok, Alekszander Nyevstkij mögött a teuton lovagok, I. Péter irányítása alatt a törökök, I. Sándor cár uralkodása alatt Napóleon vezette európai koalíciós seregek, Sztálinéval pedig a németek ellen. 

Az évszázadok során az akkori világ legnagyobb seregei törtek Moszkvára akár sok százezret, majd több milliót kitevő ármádiával. És mégis beletört a bicskája még Napóleonnak, majd Hitlernek is. Mert amikor az Orosz Anyácska (Maty Rosszijá) veszélyben forgott, akkor nem számított, ki állt az ország élén, netalán a gyűlölt Romanov dinasztiából származó cár, avagy a véres grúz diktátor, Sztálin. A haza hívására azonnal fegyvert fogott az orosz földnélküli muzsik, a nincstelen proletár, a gazdag nemesség, de a művelt értelmiségi is. (Lásd a Háború és békében a francia kultúrán nevelkedett pacifista Pierre Bezuhov hozzáállását a honvédő háborúhoz.)

És azt se felejtsük, hogy a második világháborúban két év alatt a német hadsereg elfoglalta az ország iparilag legfejlettebb nyugati részét. Az orosz vezetés az Urálon túl a semmiből rövid idő alatt felépített egy olyan nagyipari infrastruktúrát, amely teljes egészében kiszolgálta a tetemes nagyságú hadiipart. Az orosz birodalom az Urálon túli területeken mindmáig olyan gazdasági erősforrásokkal rendelkezik, amellyel nem lehetett vetekedni, amelyet lehetetlen megsemmisíteni. (Miközben Ukrajna kivérzett, most már háborújával Európa gazdasági tartalékjait éli fel!) 

Oroszország legyőzése már azért is hiú ábránd, mert az ország a világ egyik vezető atomhatalma. Nukleáris arzenálja csak az Amerikai Egyesült Államokéval vethető össze. Nyugat-Európa valamennyi államának együttes katonai ereje sem versenyezhet az orosszal. A NATO hadereje nélkül a kontinens egyetlen országának sincs számottevő nemzeti hadserege. 

Aki mindezeket figyelmen kívül hagyja, az vagy nem tud józanul gondolkodni, vagy pedig szándékosan szítja a tüzet. Amit ideje lenne már eloltani!