Politikusokról őszintén

Azt már egyszer megfogalmaztam egy jegyzetemben, hogy a rendszerváltást követően nem volt szerencsénk az ország élére került politikusokkal. Mert mind Iliescu, mind Băsescu, mind Klaus Iohannis messze elmaradt egy államelnökkel szembeni kívánalmaktól. Elsősorban abban buktak meg, hogy nem szolgálták egyenlő mértékben az ország teljes lakosságának érdekeit, mindnyájan az őket támogató pártok mindenkori politikáját támogatták. Mit neki Hekuba! (értsd ország) – idézhetnénk Shakespeare évszázadokkal ezelőtt megírt szavait. (Hamlet) 

Amilyen a mosdó, olyan a törülköző – mondja a magyar szólásmondás. Mert a végrehajtó hatalom vezetői, a miniszterelnökök sem különböztek tőlük. Ennek tudható be, hogy a külföldi adósságoktól mentes, jelentős iparral és kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező ország a jelenlegi helyzetbe jutott, s a külföldi államadósság hihetetlen magasságokba emelkedett. Erről csak mostanság értesült a hazai társadalom, amikor Tánczos Barna került a pénzügyminiszteri bársonyszékbe. Elődjei, meg a regnáló kormány tagjai hallgattak róla, mint disznó a kukoricásban. A különböző pártszínekben pompázó kormányok és koalíciók nyakló nélkül vették fel a hiteleket. Majd akad egy balek kormány, amely vállalja azok visszafizetését. Nos, ennek szánták az RMDSZ politikusát. 

Nem tudom, hogy a kedves olvasók felfigyeltek-e erre a tényre. Mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alkalmi koalíciós partnerként máskor is részt vállalt a hazai végrehajtó hatalom tevékenységében. Csakhogy akkor mindig csak olyan, jelentéktelenebb „melléktárcákat”, mint a sport vagy turizmus osztottak neki. (Talán csak az egészségügyi minisztérium vezetése volt valamivel jelentősebb.) Igaz, mindig csak addig maradt kormánytag a kinevezett miniszter, amíg elő nem állt valami jelentősebb, a szaktárca tevékenységét alapjaiban megreformáló ötlettel. Lásd dr. Bárányi Ferenc gyors megbuktatását egy olyan szekuritátés beszervező lap lobogtatásával, amelyet annak idején minden Jugoszláviával határos településre kinevezett diplomás személynek alá kellett írnia. 

Szóval Tánczos Barna egy olyan kormánynak lett óriási felelősségű pénzügyminisztere, amelynek (immár önként lemondott) elnöke ugyanolyan elégedett Romániával, mint volt néhai diktátorunk negyedszázadon keresztül.  Olvastam Ciolacu kormányfő szavait, miszerint „Románia a jó együttélés és az identitáshoz való jog biztosításának a modellje”, és fülembe csengtek Ceaușescu frázisai, hogy hazánkban a kommunista párt példás módon megoldotta a nemzetiségi kérdést.  Miközben még a települések nevének is csak a román változatát volt szabad leírni és használni a közbeszédben, iratokban, de még az újságírásban is. Az évek óta feszegetett területi-közigazgatási reform (az ország régiókra osztása) is ugyanezt a célt, az elnemzettelenítést szolgálná. Csak az a kérdés, mikor terjesztik be a parlamentbe annak megszavazására. 

Ezek után nem nagy jövőt jósolok a jelenlegi pénzügyminiszternek. Imádkozom, hogy ne legyen igazam. Hogy végre diadalmaskodjon a józan ész!