Prioritások

Kár azzal vádolni a jelenlegi hatalmat, hogy nincsenek prioritásai.

Igenis vannak, sőt, nagyon is tudatosak.

Más kérdés az, hogy e prioritások köszönő viszonyban sincsenek az adófizető polgárokéval, egy modern jogállaméival.

Azokkal legtöbbször ellentétesek.

E hét elején tudhattuk meg például, hogy a román rendőrség március elsején tízmillió euróért lázadások, felkelések leverésére szükséges felszereléseket akar vásárolni, ami azt is jelenti, hogy mégiscsak van pénz az államkasszában, csak fizetésekre, nyugdíjakra, egészségügyre, tanügyre, fejlesztésre van kevés.

El is túlozhatnánk e hír jelentőségét, azt kérdezve ezekben a napokban, amikor Egyiptomban teljes a társadalmi zűrzavar, hogy netán nem valami hasonlótól félnek Bukarestben bizonyos urak, ám nem tesszük ezt még akkor sem, ha jól tudjuk, hogy milyen nagy már nálunk is a társadalmi elégedetlenség.

A rendőrségi közlemény megfogalmazását tartjuk csak meggondolatlannak és analfabétának, jól tudva, hogy könny- és füstgázra, páncélsisakra, puskára, gépfegyverre, lövedékre, golyót álló mellényekre minden hatalom elnyomó vagy rendfenntartó szervének szüksége van, más kérdés az, hogy azokat a tüntetők ellen vetik-e be, vagy a bűnözők, maffiák, ember-, drog- és cigarettacsempészek, esetleg a futballhuligánok ellen.

Hisz még arra a kisebbfajta nemzetközi botrányra is jól emlékeszünk, amikor, vagy öt esztendővel ezelőtt, román rendfenntartó csendőrök Koszovóban évek óta lejárt gumilövedékkel sebesítettek meg lázadókat, amiért szintén nem járt nemzetközi elismerés.

Ha tehát a könnygáz és a rendőrpajzs a prioritás, hát legyen, egy-egy szelet kenyérrel majd kevesebbet eszünk, hogy erre is jusson.

De hogy miért válik ismét prioritássá éppen most az Alkotmány módosítása? Nincs jobb dolgunk annál, mint azon vitatkozni, hogy kétkamarás vagy egykamarás legyen-e a parlament, egy-vagy két fordulóban válasszuk-e meg jövőre képviselőinket, három-, vagy ötszázalékos legyen-e a parlamenti bejutási küszöb, szűnjön-e meg vagy maradjon a szenátus, és így tovább, és így tovább? – békésebb, zavartalanabb idők kellenének ez utóbbiak átgondolására és megvitatására.

Szomorú, hogy az ellenzék sem látja az ország igazi prioritásait, a civil társadalom pedig, amely látja, szervezetlen, láthatatlan a közéletben.

Ami azt jelenti, várnunk kell még a békésebb, zavartalanabb idők eljöveteléig.