Romakérdés

A romániai és bulgáriai romák kiutasítása Franciaországból sok és sokféle reakciót szült, az ügy egyre nagyobb hullámokat vet. Az érintettek természetesen védik saját álláspontjukat, érvelnek, a megszólaló minden rendű-rangú illetékesek és kevésbé illetékesek nyilatkozataiban bőven vannak részigazságok, és bőven csúsztatások.

Lehet úgy fogalmazni, hogy az elnök növelni akarja népszerűségét, de úgy is, hogy kötelessége a franciák érdekeit védeni. Felháborodni lehet a francia hatóságok eljárásán, sokan meg is tették, tagadni viszont, hogy egy-két EU-s ország örül, ha megszabadul pár ezer, tízezer segélyezésre szoruló, munkát vállalni képtelen polgárától, aligha.

Megszólalt Brüsszel és vizsgálatot helyezett kilátásba a kiutasítások ügyében, Brüsszelhez fordult Franciaország, uniós fellépést sürgetve.

Annyi lassacskán elfogadottá válik, hogy a romakérdés európai szintű, tehát európai törődést, beavatkozást igényel. Változatlanul nem tudja azonban senki – ha mégis, eddig nagyon hallgatott róla –, van-e, s ha igen, mi lenne a konkrét és valóban érvényes megoldás azon a túl általános és megfoghatatlan célon kívül, hogy a romákat integrálni kell a társadalomba. Ez világos, évtizedek óta. A hogyan nem világos. Ennek kiderítésére kellene európai összefogás és bölcsesség. Na meg sok pénz. Ami ha lenne is (mint ahogy nincs pillanatnyilag nemigen van egy hosszú távú – és bizonytalan sikerű – „beruházásra”), kérdés, hogy ki adja. A pillanatnyilag legérintettebb Románia és Bulgária aligha tudna érdemlegesen beszállni. A brüsszeli végrehajtó testület egy háttéranyaga szerint a legnagyobb roma lakossággal rendelkező 12 EU-tagországban ugyan 17,5 milliárd eurónyi költségvetéssel támogatnak romákat segítő programokat (az összeg jó kétharmadát az uniós közös büdzsé társfinanszírozza) – de milyen sikerrel?

A tegnapelőtt befejeződött, a kiutasított romák ügyében folytatott kormányszintű francia–román tárgyaláson Bukarest részéről ígéret hangzott el, hogy nagyobb erőfeszítéseket tesz a hazai romák életkörülményeinek javítására, társadalmi beilleszkedésére. Az ígéretnek csak akkor lesz hitele, ha megtudjuk, miben állnak az „erőfeszítések”. A rendszeres segélyezést aligha tekinthetjük annak.